2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Adatbázis készül a jogsértő cégekről

2007-07-23 1168

Egyelőre csak fontolgatják annak a központi adatbázisnak a létrehozását, amelyből egyértelmûen kiderül: mely cégek nem vehetnek részt a közbeszerzési eljárásokban. Ha az ajánlatkérő biztosra akar menni, még a különféle feketelistákat kell böngésznie, vagy marad az utólagos jogorvoslat, írja a Népszabadság. A ...

... Közbeszerzések Tanácsa szerint amennyiben az ajánlatkérő nem ellenőrzi az ajánlatevőket, és kiderül, hogy valaki nem felel meg a kritériumoknak, utólag lehet megtámadni a közbeszerzési eljárás eredményét. Ilyen indítvány évente 800-1000 fut be a Közbeszerzések Döntőbizottságához, s ezek között akadnak olyanok, amelyekben a tendergyőztes cégeknél fennálló kizáró okokra hivatkozva próbálják érvényteleníteni az adott cég ajánlatát. A tanácsnál jelezték: az igazságügyi tárcánál egy olyan egyablakos komplex közbeszerzési adatbázis bevezetését tervezik, amelyből az ajánlatkérő könnyen követheti, hogy mely cégeknél állnak fenn a kizáró okok.

A szaktárca sajtóosztálya szerint most az adatbázis megvalósíthatóságát vizsgálják, majd várhatóan október végéig készítik el magát a listát a Közbeszerzések Tanácsának bevonásával. Mindenesetre igencsak széles lehet az a céges kör, amely a törvény szerint - elvileg - jó darabig legfeljebb csak a Közbeszerzési Értesítőben nézegetheti a meghirdetett tendereket. Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) 2006 szeptembere óta vezetett feketelistája jelenleg húszezer munkáltatót tartalmaz, ugyanígy az APEH nyilvántartásában csak a százmillió feletti adótartozást maga előtt görgető cégekből kétszáz van, számol be a Népszabadság.

(Forrás: www.mfor.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője