2026. január 14., szerda - Bódog

Áfacsalás a húspultokon

2007-07-05 815

Ahhoz, hogy kevesebb áfa tûnjön el a húspultokon, pár tucat zugvágót és ennél jóval több nem, vagy csak felesben számlázó feldolgozót, kereskedőt kellene lefülelni a pénzügyi hatóságoknak. Egyelőre azonban úgy tûnik, erre nincs kapacitás - írja a Népszabadság. A becslések szerint úgy ötvenmilliárd forintnyi ...

... áfabevételtől esik el az állam az idén a húsiparban és a baromfiágazatban zajló "feketézés" miatt. Az ágazati szakértők úgy vélik, a számla nélküli forgalmazás és az engedélyek nélküli zugvágás mindkét ágazatban az éves forgalom több mint húsz, akár harminc százalékára is rúghat. Noha a probléma nem új keletû, az élelmiszertermékek áfakulcsának emelése (a 12-ről előbb 15, majd 20 százalékra) érezhetően nagy lendületet adott a szürke- és a feketezónában tevékenykedőknek. A baromfiágazatban két-három százalékos nyereségarány többszöröse szedhető össze a húszszázalékos áfa "lespórolásával", vagyis túl nagy a csábítás, míg a kockázat elenyésző - mondta a lapnak Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke.

Míg a feketezónában több tíz illegális, az ÁNTSZ és egyéb hatóságok engedélyével nem rendelkező zugvágó tevékenykedik leginkább, addig az ágazat szürke részét a kisebb és közepes feldolgozóüzemek, kereskedők adják - állítják a szakma érdekképviseletei. S bár a feketézők valóban látens módon, jobbára vidéken, félreeső tanyákon dolgoznak, az aligha hihető, hogy a faluért felelős hatósági állatorvosnak ez ne tûnjön föl. Bárány László szerint a baromfiágazatban olyan 45-50 zugvágó lehet az országban. S az igaz, hogy az állat-egészségügyi területet jelentősen felforgatták a kormányzati átalakítások, mégis nehezen hihető ez a "figyelmetlenség" - mondja a terméktanács elnöke. Persze a szürkeértékesítéssel az állatorvosok sem tudnának sok mindent kezdeni, a kezükben lévő bírságolási lehetőségek ugyanis meglehetősen szerények.

De az ügyben az APEH is tétlennek látszik. Noha mind a Hússzövetség, mind a Baromfi Terméktanács több alkalommal kérte a hivatalt a fokozottabb ellenőrzésre, úgy tudni, az udvarias és visszafogott ígéreteken kívül másra egyelőre nincs kapacitás az APEH-nél. A januártól új struktúrában mûködő szervezet ugyanis az idén több mint másfél tucat új feladatot is kapott. Az alapvető gond azonban az, hogy voltaképp nem is ellenőrzik ezt a szektort. Ha igazából ellenőriznének, meg tudnák oldani ezeket a problémákat - véli Zara László adószakértő. De Magyarországon eddig egyetlen kormány sem mert hozzányúlni érdemben az agrárágazat kistermelőinek adóztatásához, mivel ez politikailag érzékeny terület.

(Forrás: www.origo.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

More details
Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

More details
Plakátkampányokkal nem lehet milliárdosokat meggyőzni

Plakátkampányokkal nem lehet milliárdosokat meggyőzni

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője