2025. május 5., hétfő - Györgyi

Célkeresztbe vette Európát az al-Kaida

2006-11-17 772

A magyar nemzetbiztonsági szervek kapcsolatban vannak a külföldi partnerszervezetekkel és minden releváns információhoz hozzájutnak – nyilatkozta a magyar polgári nemzetbiztonsági szolgálatok szóvivője annak kapcsán, hogy az al-Kaida feltehetően vasúti és légi járatok ellen tervez merényleteket Európában a karácsonyi ...

... ünnepek idején. A nemzetbiztonsági szervek közötti kapcsolat élő, állandóan mûködő kapcsolat – mondta Vajda Péter szóvivő, aki ennél többet nem kívánt reagálni a támadásokról szóló hírekre.

A CBS amerikai televízió pénteken arról számolt be, hogy arab és más hírszerzési forrásokra hivatkozó jelentés szerint Afganisztánból és Pakisztánból nemrégiben távozó al-Kaida-tagok kihallgatása nyomán merült fel a támadások gyanúja.

Londonban újra próbálkoznának

A televízió egy arab illetékesre hivatkozva azt közölte: az egyik gyanúsított elmondta, hogy a terroristák a londoni Heathrow repülőtér elleni augusztusi meghiúsított merényletkísérlet megismétlésére készülnek. Az al-Kaida most Európára kíván nyomást gyakorolni – mondta a nevének elhallgatását kérő illetékes a CBS-nek.

Előző nap a brit belső elhárítás (MI5) vezetője „súlyos, sőt növekvő" nagy-britanniai terrorveszélyt és tömegpusztító fegyverek felé forduló terrortevékenységet jósolt. Vasárnap a német szövetségi főügyész figyelmeztetett újabb terrortámadások veszélyére. A Bild am Sonntag címû vasárnapi lapnak adott nyilatkozatában Monika Harms az ország lakosságát nagyobb éberségre szólította fel. Szavai szerint az emberek nincsenek tudatában az állandó fenyegetésnek.

Merkel is éberségre int

A terrorizmus elleni harc volt az egyik fő témája Angela Merkel kancellár immár szokásos, hétvégi videóüzenetének is. A kancellár asszony ugyancsak nagyobb éberségre intett. Hangoztatta azt is, hogy a biztonság megszilárdítása, a terrorizmus elleni harc a jövő év első felében esedékes német uniós elnökség egyik fő célkitûzése lesz.

A kormány nem képes arra, hogy „százszázalékos biztonságot" garantáljon – hangozatta Merkel, hozzátéve, hogy a terrorizmus elleni küzdelemben gyökeresen új utakat kell keresni. Ezzel összefüggésben részleteket nem említett, csupán a terror elleni szövetségi adatbank felállítására utalt.

(Forrás:  www.fn.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Kamatcsökkentések ösztönzik a kereskedelmi ingatlanpiacot Közép- és Kelet-Európában

Kamatcsökkentések ösztönzik a kereskedelmi ingatlanpiacot Közép- és Kelet-Európában

More details
Jövőre már központilag nyújthatják be a multik a globális minimumadó bevallását

Jövőre már központilag nyújthatják be a multik a globális minimumadó bevallását

More details
Ipari-, logisztikai ingatlanpiaci helyzetkép - 2025. első negyedév

Ipari-, logisztikai ingatlanpiaci helyzetkép - 2025. első negyedév

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Városligeti Majális, 2025. május 1-4.

Városligeti Majális, 2025. május 1-4.

More details
Országos Diesel Találkozó, 2025. április 30 - május 1.

Országos Diesel Találkozó, 2025. április 30 - május 1.

More details
A rohamos digitalizáció új szintre emeli a kiberbiztonsági kihívásokat

A rohamos digitalizáció új szintre emeli a kiberbiztonsági kihívásokat

More details
Jön a CSR Hungary Díj 2025

Jön a CSR Hungary Díj 2025

More details
Esőcseppekből közösségi erőforrás - a nagyvárosokban is eredményes a vízmegtartás

Esőcseppekből közösségi erőforrás - a nagyvárosokban is eredményes a vízmegtartás

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője