2026. június 13., szombat - Antal, Anett

A CTP a Biatorbágyon átadott legújabb fejlesztésével 664 000 négyzetméter bruttó kiadható területre növelte portfólióját, amellyel piacvezető pozíciót szerzett Magyarországon a logisztikai ingatlanok piacán.A vállalat folyamatosan fejleszti ipari parkjait, amelyekben jelenleg 235 000 négyzetméternyi új épület munkálatai előrehaladott állapotban vannak, további 322 000 négyzetméternyi új épület kivitelezési munkálatai kezdődnek meg a közeljövőben, amelyek során a CTP kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra.

Az Év Irodája Akadémia debütálására a verseny díjátadóján került sor a BudaParton. A „Home or office? Kikutattuk” című kerekasztal beszélgetésen egy hazai HR-kutatás eredményeit vitatták meg a szakemberek. Lássuk, hogy ki lett a győztes!

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által létrehozott MI Koalíció, felelős az ország mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztéseiért már 9 hónapja. Az eddig elért eredmények a legtöbb iparágban tetten érhetők, egyedül az egészségügyben tapasztalható némi késedelem a megvalósításban a pandémia hátráltató hatása miatt – mondta Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter az esemény megnyitóján, ahol az eddigi MI eredményeket is összegezte.

Nemrégiben az Ynsight Research kutatócsapata megvizsgálta, hogy hogyan viszonyulnak a netezők az idei nyaralás kérdéséhez. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a 18-24 év közti korosztálynak a nyári kikapcsolódást elsősorban a szórakozóhelyek és fesztiválok látogatása jelenti.

A Magyar Formatervezési Tanács (MFT) és a Budapest Design Week (BDW) idén a FISE galériájában rendezi meg Design Világnapi programját. Június 29-én pop-up kiállítás és kerekasztal-beszélgetés is várja az érdeklődőket, a 2021-es év központi témája a „Diversity” lesz.

A felújított Aquaparkban 26 csúszda, 9 medence, egy háromszintes ugrómedence és egy lassan csordogáló Lusta Folyó várja mostantól a fürdőzőket.

A szakmai zsűri döntése alapján Katona Attila a Burkol-Art szakembere nyerte a Mesterek Mestere Díjat 2020-ban. A közönségdíj nyertese Poroszkai János lett, aki szintén a Burkol-Art csapat tagja. A pályázatra minden eddiginél több, 53 pályázat érkezett.

2023-tól online egyáltalán nem, tévében pedig csak este 9 után jelenhetnének meg junk food-hirdetések.

Lehet, hogy már önnel is előfordult, hogy az ismerőseivel beszélgetett egy bizonyos eszköz megvásárlásáról, és nem sokkal később célzott reklámokat kapott a termékről. Az Australasian Science tudományos magazin készített összefoglalót a jelenség hátteréről.

Már egy hónapja elérhető az első magyar befektetési és jótékonysági kriptovaluta, a Hungarian Vizsla Inu. A digitális fizetőeszköz kezdeti értékéhez képest a csúcsponton 145 000 %-os növekedést ért el, s mostanra 950-szeresére nőtt az árfolyama. Ez azt jelenti, hogy az első holderek között akad olyan, aki egy kávé dollárért vásárolt, befektetése pedig ma egy kisebb használt autó értékével vetekszik.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője