2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Több tízmillió euró értékű beruházással hozta létre új logisztikai központját a Kifli.hu Biatorbágyon. Az online szupermarket, 16 500 négyzetméteres telephelye a cseh anyacég, a Rohlik Group történetének legnagyobb beruházása. A központban a legkorszerűbb automatizálási technológia működik, jelentősen növelve a kapacitást, még gyorsabb kiszállítást és még szélesebb választékot biztosítva a vásárlóknak.

Két évtizeddel ezelőtt egy álomból született, ma pedig a magyar divatélet megkerülhetetlen intézménye: a Budapest Fashion Week. Mayer Balázs „Kenguru” vezetésével a rendezvény immár harmincadik alkalommal mutatja be a hazai és nemzetközi tervezők legújabb kollekcióit, miközben továbbra is hű marad alapfilozófiájához: hidat építeni a művészetek, a kultúrák és a generációk között.

A Konecta, a vásárlói élmény (CX) és a digitális szolgáltatások globális vezetője, stratégiai szövetségre lépett a CrewAI-jal, a többrésztvevős (multi-agent) mesterséges intelligencia-platform úttörőjével. A két vállalat közösen újradefiniálja az ember és a mesterséges intelligencia közötti együttműködést: a humán szakértelem, a kiemelkedő ügyfélélmény és az AI erejének integrálásával kézzelfogható üzleti eredményeket teremtenek minden egyes ügyfélinterakcióban.

A Szent Márton Újborfesztivál és Libator során Márton-napi szokásokkal és az őszi évszakhoz kötődő ízekkel telnek meg a szentendrei Skanzen portái. A látogatók részt vehetnek borkóstoláson és libalakomán, megismerhetik Szent Márton életét, valamint kézműves foglalkozások keretében elkészíthetik az őszi ünnepkör szimbólumait is.

2025. november 14-16. között immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legnagyobb kulturális eseményét, a Rajzfilmünnepet. Az ingyenesen látogatható fesztivál nem egyetlen központi helyszínen zajlik, hanem művelődési házak, könyvtárak, iskolák, óvodák, mozik és más közösségi terek adnak otthont a programoknak. Idén közel 500 helyszínen közel 2000 vetítésre ülhetnek be az érdeklődők.

A közelmúltban benyújtásra kerültek az Országgyűléshez azok a törvényjavaslatok, amelyek a kriptoeszközökkel kapcsolatos információcsere magyar jogrendbe való beépítését célozzák. A tervezetek várhatóan jövő év elején lépnek hatályba, és innentől kezdve a magyar adóhatóság a külföldi országban végzett kriptoügyleteinkről is tudni fog. De vajon lehetséges, hogy a NAV részletesebb információkkal fog rendelkezni a kriptoügyleteinkről, mint mi magunk? A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője válaszol a kérdésekre.

Márton-napi Mulatság a Lázár Lovasparkban. Készülj fel egy felejthetetlen élményre 2025. november 8-9. között a Lázár Lovasparkban! Ne maradj le, foglald le helyed időben, és hozd el a családot egy emlékezetes napra! A rendezvény 3 éves kor alatt ingyenes. Gyere el, és ünnepeljük együtt Márton-nap hagyományait!

Francia szállodabefektető beruházásaként megnyílt a YOU Hotel Budapest, a négycsillagos szálloda a Szentkirályi utcában, Stühmer Frigyes egykori csokoládégyárában kapott helyett, az üzemeltetést a magyar Accent Hotel Management látja el – közölte az Accent hétfőn.

A fogyasztói szokások világszerte átalakulnak – és ezzel együtt a márkák, kereskedők és szolgáltatók előtt is új kihívások nyílnak meg. A Euromonitor International legfrissebb, 2026-ra előretekintő jelentése szerint a jövő fogyasztója egyszerre vágyik kényelmes megoldásokra, önazonos önkifejezésre és tudatos jólétre. A gyors technológiai változás, a gazdasági bizonytalanság és az információs túlterheltség közepette az emberek újraértékelik, mi ad valódi értéket az életükhöz – és ez a mindennapi vásárlási döntéseikben is megmutatkozik.

A mesterséges intelligencia alkalmazása új lehetőségeket teremt az életbiztosítási szektorban – hangzott el a VII. Életbiztosítási Csúcstalálkozón Balatonfüreden. Márta Róbert, a Generali Biztosító igazgatósági tagja szerint az AI nemcsak az ajánlatkészítést gyorsítja, hanem a digitális kiszolgálás minőségét is javítja. A szakemberek szerint az okoseszközök – például egészségügyi applikációk és okosórák – adatai révén a biztosítók a jövőben célzottabban mérhetik fel a kockázatokat, ami új irányokat nyithat a termékfejlesztésben és a prevencióban is.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője