2026. április 11., szombat - Leó

Három hét múlva adják a a Gundel-díjakat a Gundel Étteremben, a házigazda Gundel Takács Gábor lesz – derült ki délelőtt Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Gundel Károly (1883-1956) ikonikus jelentőségű vendéglős emlékére alapította meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete a szakmai szervezetek széles körű bevonásával 2014-ben a Gundel Károly-díjat. Olyan személyek részesülhetnek a díjazásában, akik a magyar vendéglátás területén Gundel Károly életútjának és gasztronómiai munkásságának példaértékű követői.

A prémium ingatlanok szegmensében is elkezdődött a piaci átrendeződés: míg a fővárosban és az agglomerációban csökkent a külföldi befektetők aránya, a balatoni luxusingatlanok még mindig vonzóak a határon túli vásárlók körében a Duna House elemzése szerint.

A Gloster szakértői szerint a rugalmas informatikai szolgáltatások komoly költségcsökkentést tesznek lehetővé a magyar vállalkozások számára. Olyan korban élünk, amikor már teljesen mindegy, hogy egy több száz főt foglalkoztató ipari gyártócégről vagy egy pár fős ügyvédi irodáról van szó, gyakorlatilag nincs olyan szervezet, amely megengedhetné magának, hogy félvállról vegye az informatika, azon belül is az informatikai biztonság kérdését.

A kisebb alapterületű eladásra kínált fővárosi lakások tempósabb drágulást könyvelhettek el az elmúlt egy év során, mint a nagyobbak - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely a fővárosi társasházi lakáskínálaton belül bemutatja a 40 négyzetméternél kisebb garzonlakásokra és a 40-79 és a 80-119 négyzetméteres eladó budapesti lakásokra jellemző átlagos négyzetméterárakat.

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Biztonságpiac Konferenciát, amelyen a kiberbiztonság is terítékre került. A rendezvény egyik pódiumbeszélgetése a "Hadijelentés a kibertérből" címet kapta. Ebben a szekcióban az információtechnológia aktuális kérdéseire fókuszáltak a szakemberek. Mivel a XXI. század új kihívásokat hozott az adatvédelem és az információbiztonság terén, terítékre kerültek a kibertámadások is. Négy szakértő hozzászólásaiban az IT-világot legjobban foglalkoztató kérdésekre adandó válaszokat és megoldásokat járta körül.

Általános nemzetközi trend, hogy a fogyasztók egyre inkább nyitottak arra, hogy pénzzel is támogassák a kedvenc tartalomkészítőiket. 2021-ben az ezzel kapcsolatos mikrotranzakciók összege átlépte 13,5 milliárd dollárt és az előrejelzések szerint ez az éves összeg hamarosan a duplájára nő. A válság miatti reklám és szponzorköltések kiesésével a médiumok, vloggerek és nonprofit szervezetek is nagyobb szerepet szánnak a közösségi támogatásnak. Nekik nyújt alternatívát a tranzakciós díj és akár áfa nélkül működő magyar Donably.

A hackercsapat folytatja az úgynevezett Irán-hadműveletet. Teljes bedobással kiáll az Anonymous hackercsoport az iráni lázadók mellett, és újabb lépéssel folyatja a múlt héten meghirdetett Irán-hadműveletet. Miután több állami weblapot elérhetetlenné tettek és térfigyelő kamerák fölött vették át az irányítást, kiszivárogtatták számos minisztérium adatait is.

Megjelent egy elemzés a BDPST Zrt. oldalán, amely szerint a korszerűtlen, vidéki, háromcsillagos szállodák nem bírják majd az energiaköltségeket és bezárnak. Erre ráerősít, hogy az ő törzsközönségüknek fogy el legelőször a pénze. Az innen felszabaduló munkaerő ugyanakkor csökkenti majd a hiányt.

Néhányhetes próbaüzem után már fogadja a vendégeket a felújítás után újra megnyitó Hotel Helikon. A nagy kapacitású, négycsillag superior besorolású szálláshely minőségi ugrást jelent Keszthely kínálatában.

Az új irodaház előkészítésekor útban lévő fákat speciális géppel helyezték át új élőhelyükre.

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője