2026. április 12., vasárnap - Gyula

Az elmúlt időszakban a korábbinál is jobban felértékelődött a lakókocsizás, lakóautózás nyújtotta kötetlenebb utazási forma, ahol az utazni vágyók nincsenek annyira időhöz, vagy desztinációhoz kötve. A mostani bizonytalan turisztikai helyzetben előreláthatólag az utazók egyre nagyobb számban keresik majd az ilyen, nagyobb biztonságot és szabadságot biztosító utazásokat.

A Budapest Boat Show, hazánk legnagyobb szárazföldi kikötője újabb meglepetéssel szolgál a 2023-as kiállítás keretein belül. „Középpontban a Duna” jelszóval globális folyami sportolási és szabadidős lehetőségeket tárunk az érdeklődők elé.

A 40. CONSTRUMA Nemzetközi építőipari szakkiállításon és a 10. OTTHONDesign Otthonteremtési szakkiállításon 2022-ben április 6-10. között 461 cég 5 pavilonban várta a szakembereket, építkező, felújító végfelhasználókat. A kiállítók által felvonultatott újdonságok széles kínálata mellett konferenciák, workshopok, gyakorlati bemutatók, előadások várták az érdeklődőket.

Erőteljesen visszaesett az Aktivitás Kezdés a hazai építőiparban 2022 harmadik negyedévében. Július és szeptember között kevesebb, mint 480 milliárd forint értékben indultak el kivitelezések, ami 2020 Q3 óta a legalacsonyabb összeget jelentette.

A szállodák 20-25 százaléka tervezi, hogy az energiaárak emelkedése miatt ideiglenesen bezár 2023 első felében - mondta Baldauf Csaba, a szállodaszövetség elnöke az ATV Híradónak egy belső felmérésükre hivatkozva.

Megtörtént, amire 2019 tavasza óta nem volt példa, hirtelen több mint két és fél ezer új építésű lakás jelent meg a budapesti kínálatban. Az időközben alaposan kimazsolázott készlet feltöltése késve követte a keresletet, ami már nyár eleje óta csökken. Nagy kérdés, hogy mennyi idő alatt találnak vevőre a projektek.

Az elmúlt hónapokban bekövetkezett változások – különösen a nagyobb, közös tulajdonban álló lakóingatlanok fenntartási költségeinek várható növekedése – széles körben felvetette a társasházzá alakítás lehetőségének kérdéseit. A költséghatékonyság és a fenntarthatóság igénye nemcsak gazdasági-műszaki kérdéseket vet fel, de azok jogi megoldásainak lehetőségeit is górcső alá kell venni.

A lakáspiacon is érzékelhető a bizonytalanság, amely részben a lassuló gazdasági növekedéssel, a magas inflációval és a háztartások kiadásainak növekedésével magyarázható. Így a vásárlóerő is mérséklődött, ami visszafogja a lakáspiaci dinamikát. Ugyanakkor ahhoz, hogy ne legyen komolyabb megtorpanás, szükség van arra, hogy az eladók is alkalmazkodjanak a helyzethez az árazással. Ezt pedig az értékesítési idő alakulásán lehet lemérni - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely azt vizsgálta, hogy a negyedik negyedévből eltelt másfél hónapban, azaz októbertől november közepéig mennyi idő alatt találtak gazdára a különböző településeken - Budapesten, megyei jogú városokban, községekben - lévő lakóingatlanok.

A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szerint bővíteni kéne a támogatott vállalkozások körét. Az év első felében több mint 2000 bolt zárt be az országban, ugyanakkor több üzlet megnyitott, nagyobb alapterületen - számolt be róla az ATV Híradó. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a nagyobb áruházak a beszerzés terén és döntően a gazdálkodásban jobb helyzetben vannak a kisebb boltokkal szemben, de a kisebb üzletekinek is megvan az előnyük. 

2022. június végén a budapesti modern irodák állománya 4,1 millió négyzetmétert tett ki, miután az első félévben 109 ezer négyzetméter új irodaterületet adtak át – olvasható a jegybank „Kereskedelmiingatlan-piaci jelentés 2022. október” című kiadványában.

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője