2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Hogyan kell felállítani és jól működtetni a céges visszaélés-bejelentési (angolul: whistleblowing) rendszert? Mire figyeljenek ennek során a cégek? Hogyan kell majd egy bejelentést kivizsgálni? Többek között ezekről a kérdésekről tájékoztat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda két munkatársa, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi.

Egyre több cégnél ügyelnek arra a munkatársak, hogy ne nyomtassanak feleslegesen, ám a legtöbb vállalkozás nem is tudja, mennyi mindent tehet még a fenntarthatóság jegyében, amivel ráadásul pénzt és időt is spórolhatnak.

Több mint kétszáz állásajánlattal harminc cég lesz jelen az ország vezető vállalatai közül a Corvinus Egyetemen, ahol október 25-én és 26-án rendezik meg a Career & Business Festivalt.

Akár 90 napot kaphatnak a vevők a vételár kifizetésére a webshopokban. Egyre inkább kezdik felismerni a Buy Now Pay Later (BNPL) – azaz „vásárolj most, fizess később” – digitális megoldás előnyeit a felhasználók, ami már az online kereskedők eredményeiben is visszatükröződik. Berényi Benjamin, a hét országban jelenlévő Pastpay.com társalapítója elmondta, adataik szerint a cégek 15-20 százalékos árbevétel-növekedést is realizálhatnak a halasztott fizetés alkalmazásával. Mint mondta, az innováció adaptációja felgyorsult 2023-ban, és hatalmas potenciál rejlik még benne.

Története egyik legnagyobb e-töltési infrastruktúra projektjét nyerte el a Siemens. A 200 egyenáramú (DC) e-töltő telepítéséből és digitális szolgáltatásokból álló megbízást egy iparvállalat, az Astor Enerji adta. A cég Törökországban 200 kilométerenként tervez e-töltőket felállítani az autópályák mentén és számos bevásárlóközpontban, ahol azt várják, hogy az ország elektromos járműveinek száma 10 éven belül eléri a 2,5 milliót.

Az X-GAIN tagjai hagyományteremtő céllal egy izgalmas eseménnyel rukkolnak elő: ősszel debütál a kőbányai SzakmaFeszt nap.

Magyarország legnagyobb esküvő kiállításaként célunk nem kevesebb, mint segíteni nektek eligazodni a szervezés útvesztőjében, megtalálni a tökéletes megoldásokat, a legjobb szolgáltatókat, amelyek segítenek abban, hogy az esküvődet igazán különlegessé és emlékezetessé tegyed.

Tavaly mintegy hétezer nagyvadat gázoltak az utakon, ami nem csak a vadásztársaságoknak jelent hatalmas kárt, de az autósoknak is, hiszen akár totálkáros is lehet a jármű egy ilyen ütközés után. A jogszabályok változásával ráadásul most érdemes még körültekintőbben vezetni és vadriasztót beszereltetni.

Visszaszámlál a lakáspiac, minden érintett a csok plusz bejelentésére vár. A támogatás ingatlanpiaci jelentőségét mutatja, hogy minden ötödik új lakóingatlan építésénél és minden negyedik jelentős felújítás finanszírozásában jelen van. Összegyűjtöttük, mit lehet már tudni és mit várnak az érintettek az átalakuló támogatástól, és azt is körbejártuk, hogy mit okozhat az árakban, illetve a keresletben a módosítás.

Az EuropaProperty ötödik alkalommal rendezte meg a CRE Real Estate Awards eseményét, amely a legjobb épületeket, vállalatokat, ingatlanügyleteket és iparági szakembereket ismeri el Magyarország, Csehország, Szlovákia és a Balkán régió nemzetközi piacain. Az idei évben a WING a versenyen az „Investor” és az „Office Developer” kategóriákban, valamint a „Residential Developer” kategóriában a LIVING-gel, a WING lakóingatlan-fejlesztő ernyőmárkájával nyerte el a díjat. Az év projektjeként pedig a „Residential Project” kategóriában a LIVING Kassák Passage lakófejlesztését díjazták.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője