2026. június 12., péntek - Villő

Ünnepi fényekben pompázó karácsonyi vásárban, vagyis a Kossuth téri Nagytemplom előtt lelhetünk rá a 750 négyzetméter nagyságú korcsolyapályára, amely január 7-ig várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Ideje leporolni a szekrény mélyén lapuló korcsolyákat, ugyanis hazánk számos pontján várnak ránk szebbnél szebb korcsolyapályák, pompás ünnepi fényekbe burkolózva.

Üzleti évnyitó a kis- és középvállalkozások vezetőinek, marketing döntéshozóinak, vállalkozóknak 2014 óta. Készülj fel velünk Te is a 2024-es év kihívásaira, ismerd meg elsőként a legújabb üzleti és marketing-trendeket, változásokat!

Egy igazi Before Party az év utolsó napján. Szilveszter délutánján itt találkoznak a rokonok, az ismerősök és a barátok egymással, hogy pár együtt töltött óra, felhőtlen szórakozás után belevessék magukat az éjszakába.

Lovasparkunk, amit a Gödöllői dombság természetvédelmi területe ölel körbe, több mint 20 éve fogadja vendégeit. 2023. december 31-én a Lázár Lovaspark vendégei számára a Szilveszter alkalmából. 4 fogásos gálavacsora lesz korlátlan italfogyasztással.

Az Európai Bíróság főtanácsnoka által tegnap kiadott vélemény szerint ellentétes az Unió jogával az a magyar szabály, amely nem engedi meg a külföldi adózóknak az áfa-visszatérítési eljárásokban, hogy irataikat akár a másodfokú (fellebbezési) eljárásban is beadhassák. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda véleménye szerint ha a végső ítélet is ezzel a tartalommal születik majd meg, az nemcsak hogy megkönnyíti majd a külföldi vállalkozások hazai áfa-visszaigénylését, de korábbi áfák visszatérítését is megnyithatja.

Egy új közösségi platform forradalmasíthatja a vásárlási lehetőségeinket. A segítségével nem csak élménnyé válik a bevásárlás az online térben, de olyan termékek is elérhetővé váltak, amelyekről eddig csak álmodtunk. A közösségi platformon ráadásul most milliókat osztanak szét a kezdéshez.

Forradalmi, környezetbarát startup és ökotudatos elektromos kerékpár flotta szolgáltató szerencsés találkozásának lehetünk most tanúi. A Greencent, hasonlóan a sportappokhoz azt méri, hogy egy út során mennyi szén-dioxidot takarítottál meg egy autóhoz képest.

Az Emineo Magánkórház forradalmi újdonsággal rukkol elő: a piacon elsőként vezet be teljesen online, halasztott fizetési módot, amely műtéti beavatkozások esetén nyújt lehetőséget 3-6 részletben történő kamatmentes fizetésre. Az új fizetési mód akár 7 perc alatt elérhető vészhelyzet esetén is.

A DSV magyarországi raktárlogisztikai divíziója, a DSV Solutions Hungary Kft. egyedi kezdeményezéssel rukkolt elő, amely nemcsak a gyerekeket, hanem a dolgozókat is örömmel tölti el a karácsony közeledtével. A vállalat úgy döntött, hogy raktári állványsorainak végeit a munkavállalóik gyerekeinek rajzaival díszíti.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője