2026. június 12., péntek - Villő

Az irodaterek jövője iránt elkötelezett közel 60 szakember részvételével üzleti reggelit szervezett az ABSL Hungary és a Colliers. Az eseménynek a Fressnapf International Business Services irodája kölcsönözte a helyszínt, ahol Markus Martens ügyvezető igazgató egy vezetett irodabejárásra is meginvitálta a vendégeket. Ezt követően Horváth Dávid, a Colliers Magyarország Workplace Advisory Services üzletágának vezetője tartott előadást a „Hogyan érzik magukat valójában a munkavállalók?” címmel készült kutatásuk eredményeiről. Végül négy kapcsolódó terület szakembereivel zajlott intenzív panelbeszélgetés a munkatér újrapozicionálását érintő sürgető kérdésekről, értékes betekintést nyújtva a modern munkahelyek világába.

Harminc év után véget ért a balatonfüredi görög falunak nevezett, eredetileg kis boltokból és vendéglátó helyekből álló épületegyüttes története, miután a város összesen 670 millió forintot fizetett érte, majd megkezdődött az itt található, régóta kihasználatlan épületek bontása, írja a Balatonfüred.hu.

A dubaji ingatlanpiac sokáig a korlátlan lehetőségek terepe volt, a legújabb jelek azonban arra utalnak, hogy ez a fellendülés lassan lecsengőben van. A fejlesztők, a befektetők és a közvetítők is kisebb piaci visszaesést várnak - írja a Reuters. A 2008-as válság jelentősen érintette Dubajt, de az emírség azóta gazdasági átalakításba kezdett, amelynek célja a fenntartható növekedés elősegítése és az, hogy a várost a négy legnagyobb globális pénzügyi központ közé emelje. Az ingatlanok kiemelt szerepet játszanak ebben a jövőképben, hiszen 8,9%-kal járulnak hozzá Dubaj gazdaságához.

Az Ingatlantájoló adatbázisa hónapról hónapra érdekes betekintést enged a piac alakulásába, az erről szóló elemzéseink nem véletlenül olyan népszerűek az olvasók között. Ebbe a sorba tartozik az is, amikor azt vizsgáljuk meg, milyen következtetéseket vonhatunk le arról a szegmensről, ahol a hirdetők használták az árcsökkentés funkciót.

Decemberben havi összevetésben csökkentek az országos és a budapesti átlagos albérletárak a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint, ám a január első két hetében Budapesten drágulás látható a kínálati piacon – közölte csütörtökön az ingatlan.com.

A kínai BYD első Ázsián kívüli elektromosautó-gyárát Brazíliában építi fel. A dél-amerikai országban a Ford egy korábbi üzemét vette meg a cég – a gyár 2021-ben állt le, így egy alapos átalakítás után már használható lesz, előbb, mint ahogy Szegeden megépül a gyár.

Minden negyedik üzletét bezárja Spanyolországban a svéd divatlánc, amely ezzel együtt jelentős leépítésre is készül. Bezárja spanyolországi üzleteinek több mint negyedét és ezzel együtt 588 dolgozójától is megválik a H&M, amely láthatóan nehezen bírja a versenyt az Inditexhez tartozó Zaraval annak hazai pályáján.

A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF) - melynek tagjai: CBRE, Colliers, Cushman & Wakefield, ESTON International, iO Partners és a Robertson Hungary – ezúton teszi közzé a 2023 negyedik negyedévére vonatkozó ipari/logisztikai ingatlanpiaci adatait. 2023 végén a teljes országos modern ipari/logisztikai állomány 5.090.570 m2-t tett ki.

Nagyon jó az idei síszezon, de hóágyúk nélkül már nemhogy itthon, külföldön sem lehetne űzni ezt a sportot - mondta az InfoRádiónak a sielok.hu alapító-főszerkesztője, Wesselényi Andrea. A síelők pedig meg is barátkoztak ezzel a 12-150 napos idényt lehetővé tévő "fegyverrel".

Többtucatnyian perelték be a brit-svéd AstraZenecát, azt állítva, hogy belerokkantak a vállalat Covid-oltásába. A cég vakcinájának egyik mellékhatása olyan súlyos, hogy abba a betegek húszszázalékos eséllyel belehalnak. A világtörténelem egyik legnagyobb egészségügyi pere kezdődhet Nagy-Britanniában.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője