2026. április 6., hétfő - Vilmos, Bíborka

A Goldman Sachs stratégái szerint egyre több befektető aggódik amiatt, hogy az amerikai technológiai óriások túlzottan nagy összegeket fordítanak a mesterséges intelligenciára - számolt be a Bloomberg.

A KPMG modelljei szerint a villamosenergia szabadpiaci nagykereskedelmi ára tovább csökkenhet 2030-ig, majd ezután a csökkenés üteme lelassul és 2041 után az árak elkezdenek enyhén felfelé ívelni.

A HR Portál idén is közölte több hónapos kutatási eredménye alapján összeállt listáját a 20 legbefolyásosabb magyar HR vezetőről. Ez 2022 után a második ilyen összeállításunk. Ahogyan korábban, úgy idén is felkerült a listára - új pozícióban -, Friedl Zsuzsanna, a T-Systems International CHRO-ja.

A felhőszolgáltatásokat használó magyar vállalatok egy alkalmazottra jutó éves bevétele közel 2,4 millió forinttal magasabb, mint az ilyen szolgáltatásokat nem használó versenytársaiké. A „Felhőtechnológiák Magyarországon: Gazdasági hatástanulmány” című, a Deloitte által az IVSZ számára az Amazon Web Services-szel (AWS) partnerségben készített felmérés szerint a felhőhasználat további növekedése évente átlagosan 1,7-2,7 százalékkal járul hozzá a magyar bruttó hazai termékhez (2023-hoz képest), attól függően, hogy a kormány semlegesen vagy támogatóan viszonyul-e a felhőhöz. Ennek a tartománynak a két végpontja közötti különbség 10 év alatt 7000 milliárd forint többlet GDP-t jelent Magyarországon - írja a üzletem.hu

Extra hűtési megoldásokra van szükség, hogy az élelmiszerek a megfelelő hőmérsékleten érkezzenek meg a kiszolgáló egységekbe. Erre nyújt megoldást a QSL "hőszigetelt fala".

Közel húsz évvel azután, hogy megnyitotta első fine dining éttermét, a Costest, Gerendai Károly úgy döntött, ideje gatyába ráznia és önfenntartóan működtetnie szakmailag sikeres, üzletileg már kevésbé gyümölcsöző vendéglátói portfólióját. Ennek érdekében egyik éttermét bezárja, két top gasztrohelyre beszáll, köztük az egyetlen vidéki két Michelin-csillagos magyar étterembe, a Platán Gourmet-ba.

Európa és Magyarország éppen csak beinduló akkumulátor-ipara jelentős kihívásokkal néz szembe az elektromos autók értékesítésének globális lassulása miatt. Az SC Insights lítiumakkumulátor-tanácsadó cég szerint a régióban az év eleje óta mintegy 158 gigawattórányi termeléskiépítésre vonatkozó beruházási tervet vontak vissza. Ez főként a lassú fogyasztói felvásárlási kedv és a kínai, Kínában működő cellagyártók által támasztott verseny miatt van így. Az európai piacokat kiszolgáló távol-keleti gyártók is letekerhetik terveiket.

Már lehet pályázni az Otthonfelújítási Programra, amely kamatmentes kölcsön és vissza nem térítendő támogatás kombinációjával segíti a családi házak energetikai korszerűsítését. A pályázat feltétele a 30%-os primerenergia-megtakarítás elérése, így érdemes körültekintően megtervezni a felújítást. Az igénylőket az MBH Bank országszerte összesen 154 MFB Pont Plusz irodában, felkészült banki referensekkel várja.

Az áruházlánc 44 üzletében 132 darab innovatív digitális kijelzőt helyez üzembe az eladáshelyi reklámok hatékonysága és a vásárlói élmény növelése érdekében.

A Lidl üzleteiből már régóta közismertek a Parkside saját márkás szerszámok, amelyek immár egy külön mintaboltban is kaphatók lesznek a biatorbágyi Premier Outletben nyíló új üzletben.

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
Kiemelt figyelem – allergének és biotermékek a raktárakban

Kiemelt figyelem – allergének és biotermékek a raktárakban

More details
CEE‑6 szállodapiaci áttekintés: növekedés, befektetések és Budapest fókuszban

CEE‑6 szállodapiaci áttekintés: növekedés, befektetések és Budapest fókuszban

More details
Új trend a turizmusban: a fiatal utazók már nem szobát, hanem társaságot keresnek Európában

Új trend a turizmusban: a fiatal utazók már nem szobát, hanem társaságot keresnek Európában

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője