2026. június 12., péntek - Villő

Ma nyitja meg kapuit a Párisi Nagyáruház. Az egykori Divatcsarnokban az Alexandra a fő bérlő, a bejárat melletti kis üzletben pedig a kozmetikai termékeket forgalmazó Ahava költözött. Elhárultak az akadályok a Párisi Nagyáruház megnyitása elől, az épület néhány hete megkapta a használatbavételi engedélyt...
A 2008-as online költéseknek csak 17 százalékát fordították keresőmarketingre itthon, míg az európai átlag 43 százalék. A keresőmarketing helyzetéről, trendekről, újdonságokról és feltörekvő hazai keresőkről is szó lesz az idei Keresőmarketing Napon.
A Force India számára nagyon ismerős az újonc istálló modellje. Nem indul valami zökkenőmentesen a Forma1-hez jövőre csatlakozó Lotus istálló szereplése, a Force India ugyanis azzal gyanusítja a nemrég bemutatott modellt, hogy az meglehetősen hasonlít az ő korábbi autójukra.
A Microsoft ebben a hónapban hat biztonsági közlemény keretében fog beszámolni a Windows és az Office sebezhetőségeiről. Kedden kritikus veszélyességû biztonsági rések is befoltozásra kerülnek. Októberben összesen 34 sérülékenység megszüntetéséhez tett elérhetővé hibajavításokat. A cég tervei szerint a november már nem lesz annyira...
A Google-felhasználók ezentúl megnézhetik, hogy a keresőóriás milyen adatokat tárol róluk. A Google "mûszerfalán" a felhasználói beállítások mellett a webes keresési eredmények, levelek, névjegyzékek és minden olyan program megtalálható, amely a kaliforniai központú vállalat érdekeltségi körébe tartozik.
A magas foglalkoztatási hatású projektek számíthatnak komplex támogatásra az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) Gazdaságfejlesztési operatív programjának 2.1.3-as kódszámú kiírása keretében, írja a Világgazdaság. Azok a vállalkozások pályázhatnak jó eséllyel az új forrásokra...
A karácsonyi vásárlási csúcsra időzítette nyitását a legújabb budapesti bevásárlóközpont. Az Alle -mely november 11-én nyitja meg kapuit- a magyar vásárlók számára újdonságot jelentő üzletekkel csalogathatja be a vevőket, de lesz például non-stop fitneszterem, és egy új Electro World is.
Tovább közeledhetnek az álláspontok a jövő évi minimálbérről és a bérajánlásról az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) mai ülésén. A szociális partnerek az OÉT legutóbbi, október 16-i ülésén már hajlandónak mutatkoztak engedni a minimálbért illető bérjavaslataikból.
   

Nem árulja el a Pénzügyminisztérium, pontosan hogyan is segítené meg a magyar állam közel 15 milliárd forinttal az Audi Hungáriát. Az összeg több mint háromszorosa a krízisalapban összegyûjtöttnek. Ami nem titok: Magyarország nemzetközi összevetésben is szembeszökően erősen függ a külföldi mûködő tőkétől.
Az Európai Bizottság, valamint Dél-Korea és egyéb országok után most New York állam is pert indít a processzorgyártó ellen, amiért saját vásárlásaiban a vele szövetséges OEM-gyártókra volt kénytelen támaszkodni.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője