2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Új adatvédelmi jogszabályról szavazott az Európai Parlament. Milliárdos bírságokat kaphatnak azok a cégek, akik visszaélnek a személyes adatokkal - írja EUrologus az index.hu oldalán olvasható bejegyzésében.

Pozitív törekvés, de a nagymértékű változások miatt ellentmondások sora jellemzi az alaposan módosított építési jogszabályok első évét. A hibák miatt tavaly már többször módosult az építésügy jogszabályi környezete, ennek ellenére a paragrafusok értelmezése, az e-napló,  az elektronikus dokumentációs rendszer (ÉTDR) működése miatt alaposan oda kell figyelniük az építkezőknek, tervezőknek, kivitelezőknek és a fejlesztőknek is.

Akár húsz év börtön is várhat arra a két kaliforniai férfire, akik ellopták annak az anyagnak a receptjét, amivel az Oreo kekszben lévő krémet fehérítik – tudosít az index.hu a Quartz "hír-outlet" értesülésére alapozva.

Zöldebb, nyugodtabb, mint a belvárosi városrészek, ugyanakkor a környező külső kerületeknél nívósabb a lakosság összetétele Zuglóban és a XVI. kerületben. Viszont az árak is magasabbak. Eláruljuk, hogy mennyivel.

Meghalt Komáromi András, aki a halála előtti napig a magyarországi EU-pályázatokat kezelő szoftver, az EMIR jogtulajdonosa volt. A cég eladását hosszú és agresszív állami nyomásgyakorlás előzte meg, a tulajdonosokat többek között fegyveres adóellenőrökkel zaklatták - számolt be a hvg.hu és a 444.hu is.

2014-től magánvállalatok is létrehozhatnak törvényileg szabályozott visszaélés-jelentéstételi (whistleblowing) rendszert, amely alapján a cégen belüli gyanús eseményekről biztonsággal tehetnek bejelentést a munkatársak – hívta fel az OGH Hírügynökség figyelmét a Szecskay Ügyvédi Iroda.

Elöregedőben vannak Budapest irodaházai: csupán 10 olyan fővárosi épület van, amely 3 éves vagy annál fiatalabb, és az irodaépületek kétharmada, több mint 200 ingatlan elérte azt a kort, amikor egyes rendszereit már fel kell újítani - hívta fel az OGH Hírügynökég figyelmét a CA Immo ingatlanbefektető.

Annak ellenére, hogy a megkérdezettek 39 százalékának bizonytalan vagy biztosan megszűnik az állása, 47 százalékának pedig hosszút távú hitele van, a kétharmaduk nem is hallott az ilyen helyzetekre kitalált jövedelempótló biztosításról a PBA Praeventio Biztosításközvetítő legfrissebb felmérésében. Ráadásul a válaszadók 27 százaléka már volt két hónapnál több ideig munkanélküli, és csaknem egyharmaduk jövedelméből 1 hónapnál sem bírnák tovább.

A kereskedelmi ingatlanok vagy akár azok a fesztiválok, amelyek jól használják a fényeket, több látogatót és ezzel több bevételt is vonzanak. A nemzetközi LUCI (Lighting Urban Community International) egyesület tanulmánya szerint a fény megsokszorozza a látogatottságot. Önmagában a karácsonyi díszvilágítások gazdasági haszna egy Budapest méretű városban elérheti a 110 milliárd forintot.

Több mint 272 millió forint uniós támogatást nyert az East Gate Business Park ipari park az Új Széchenyi Terv Közép-Magyarországi Operatív Programja keretében. Az új „F1” üzemcsarnok fejlesztésének célja: termelő és szolgáltató tevékenység végzését kiszolgáló üzemcsarnok építése és alapinfrastruktúra-fejlesztés, valamint szolgáltatásfejlesztés vonzó befektetési környezet kialakítása érdekében.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője