2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Archívum

A daganatos betegségek újfajta kezelésébe fektet az X-Ventures

2014-02-24 667

Újabb biotechnológiai befektetésről hozott döntést a Jeremie nyertes  X-Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., az alap a daganatos betegségek kezelését innovatív módon megközelítő, magyar, amerikai, olasz kutatók és üzletemberek által alapított eMMUNITY Kft.-ben szerzett tulajdonrészt - értesült az OGH Hírügynökség.

Az X-Ventures eddig 10 befektetést hajtott végre, az Alap 2010. tavaszi megalakulása óta az eMMUNITY Kft. a 11. a sorban.  „A világ számos kutatólaborjában próbáltak már rákellenes vakcinákat fejleszteni, de a kísérletek javarésze mindezidáig nem hozott áttörő eredményt; leginkább amiatt, hogy a rákellenes vakcinák kiváltotta immunválasz betegenként eltér” – nyilatkozta dr. Piros Elemér, az eMMUNITY alapítója és ügyvezető igazgatója. „Az  általunk kifejlesztett technológiával azonban lehetőség nyílik a beteg saját immunrendszerére szabott rákellenes vakcina létrehozására. Ezen kívül azt is pontosan meg lehet határozni, hogy a beteg számára a mások által már kifejlesztett készítmények közül melyik az, amelyik a legnagyobb eséllyel képes a betegségét gyógyítani.”

Az eMMUNITY által végzett kutatások fókuszában ugyanis nem egy konkrét szervből kiinduló rák (pl. emlőrák, vastagbélrák) áll, hanem a daganatok speciális, úgynevezett antigén szerkezete. A daganatsejtek a felszínükön olyan kisebb fehérjéket hordoznak, amelyek lehetővé teszik, hogy a szervezet immunrendszere a rosszindulatú sejteket felismerje, és még azelőtt elpusztítsa, mielőtt azok megnőnének, vagy áttétet képeznének. Ez a meglátás segíti megvalósítani a személyre szabott orvoslás lehetőségét.

Dr. Nyíri Viktor, az X-Ventures befektetési partnere hozzátette, hogy az X-Ventures kettőszázezer dolláros magvető befektetése a társaság kutatásait, valamint a csapat következő körös tőkebefektetésre való felkészítését finanszírozza. A tulajdonosok célja, hogy az eMMUNITY-t még 2014-ben alkalmassá tegyék egy újabb tőkebevonásra, ami már a társaság szolgáltatásának piacra vitelét szolgálja. Ennek érdekében jelenleg is több amerikai befektetési alappal tárgyalnak.

(OGH)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője