2026. június 14., vasárnap - Vazul
Ősszel nemcsak az iskola kezdődik, de a kiadó lakásokért való küzdelem is, amelyekből egyre kevesebb van a befektetői felvásárlások miatt. Már a lepukkant lakások is elkelnek, amelyeket egy kis kipofozás után máris tesznek fel az Airbnb-re. A szépen berendezett lakás ugyanis jelentősen megdobja a bérleti díjat, nem csak az airbnbzésnél, de a hosszútávú kiadásnál is.
A Cushman & Wakefield magyarországi irodája ‘összesített’, valamint ‘ügynökség és bérbeadás’ kategóriában első helyen, míg ‘piackutatás’ kategóriában a második helyen és ‘értékbecslés’ kategóriában a harmadik helyen végzett, a Euromoney globális pénzügyi magazin 2017-es ingatlanpiaci rangsorában.
Magyarország legjelentősebb karrierrendezvénye 21. alkalommal várja a látogatókat. Több mint 200 kiállító képviselteti magát a börzén, ahol a nyitott pozíciók feltérképezésén túl karrierépítést támogató ingyenes programokon, előadásokon és személyes tanácsadásokon is részt vehetnek az érdeklődők.
Év elején három-négy hétig visszafogottabb volt a kereslet, majd nyár közepéig emelkedő tendenciát mutatott az ingatlanpiac. 2017-ben új lehetőségek tárultak a magyarok elé, ezek állnak a háttérben. Idén januárban arra számítottak a szakértők, hogy megáll vagy lelassul az ingatlanárak emelkedése, de ez nem történt meg.
A befektetők az ingatlanpiaci forgalom egy kis szeletét jelentik, ugyanakkor mégis érdemes egy pillantást vetni a tevékenységükre, hiszen jó indikátorként működhetnek. Jelzik, hogy hol érdemes a kialakult árakon még lakást venni, és milyen célból. A befektetőknek alapvetően két fajtáját különböztethetjük meg. Az egyik elsősorban felújításra vásárol, a másik pedig kiadásra.
A gondolkodás fejlesztése kihat a kommunikációra és a cselekvésre, így minden készségfejlesztésnek jó kiindulópontja a gondolkodási sémák vizsgálata. Gondolkodási zsákutcának azokat a tipikus helyzeteket nevezzük, amelyek javaslattétel, döntéshozatal, együttműködés, kommunikáció során adódnak, és amelyek akadályozzák a hatékonyságot.
A Google kereséseinek harmada ma már lokális vonatkozású. Logikus: a lokális keresés egy eszköz, amivel megtaláljuk az ATM-et, a cukrászdát, a boltot, vagy éppen a szálláshelyünket egy adott környéken - sok esetben mobiltelefonnal a kézben, ott ahol vagyunk éppen.
Az utolsó simításokat végzik a kütyün, amely mellett majdnem természetes tempóban beszélgethet két ember, aki amúgy nem érti egymás nyelvét. A kiszállítás heteken belül indul, addig pedig közzétettek egy videót: ilyen gyorsan fordít most a Pilot fülhallgató. A vezeték nélküli eszközből szokás szerint egy pár tartozik össze, ám a hagyományos fülhallgatóktól eltérően...
Az emberiség autózási szokásai gyakorlatilag a kezdetek óta változatlanok. Azonban az innováció egyszerre több helyen reformot vetít előre. Terjednek az elektromos járművek, fejlesztik az önvezető kocsikat, és a közösségi közlekedés előtt is csak jogi akadályok állnak.
Ma már nemcsak a számítógépeinket és telefonjainkat, hanem a járműveinket is félthetjük a kibertámadásoktól. A 18-59 éves korosztály képviselői szerint igen komoly az esélye annak, hogy a modern autókat hackertámadás éri. Az NRC és az NNG közös kutatásából kiderül, hogy az autóval rendelkező magyarok 90 százaléka...
Semmilyen érdemi bizonyíték nincs arra, hogy a homeopátia tényleg használ (az ezt állító tanulmányok tudományosan nem állják meg a helyüket), ellenben kártékony nagyon is lehet – állapítja meg az európai tudományos akadémiák közös testülete. Az EASAC állásfoglalása áttörést jelenthet az áltudományos orvoslás elleni küzdelemben.
A hétvégén beszámoltunk a hírről, miszerint a The Pirate Bay rövid ideig kriptopénzt bányászott a látogatóik számítógépein, hogy ezzel felmérje az elképzelésben rejlő üzleti potenciált. Ehhez nem kellett semmit sem telepíteniük a látogatóknak: a fájlcserélő portál egy JavaScriptben megírt, a böngészőik által közvetlenül végrehajtható kóddal oldotta meg a bányászatot.
Az Evomedia értékesíti 2018. január elsejétől a New Wave Media Group Zrt. digitális termékeit is, így létrejön Magyarország legnagyobb elérésű, önálló online sales house-a. Egyesül az ötödik legnagyobb hazai online sales house, az Evomedia, valamint a legnagyobb hazai elérésű online cégcsoport, a New Wave Media Group értékesítési csapata és portfóliója.
Idén nagyon belehúzott a kínai fizetőeszköz, ezzel le is dolgozta tavalyi esését, így a kínai hatóságok megszüntettek néhány intézkedést, amelyet korábban a jüan esése miatt vezettek be. Peking ezzel a lépéssel is – akárcsak az új Selyemút beruházásaira adott jüan-hitelekkel - afelé halad, hogy a kínai fizetőeszközt világvalutává tegye.
Bár a „Vásárolj most, fizess később” (Buy…
Két korábbi belvárosi nyertesszegmens is egyszerre veszíthet…
Minden nap vannak autók, amelyek eltűnnek a…








