2026. január 14., szerda - Bódog

Archívum

Ősszel ismét felível az ingatlanpiac

2017-09-26 190

ingatlanÉv elején három-négy hétig visszafogottabb volt a kereslet, majd nyár közepéig emelkedő tendenciát mutatott az ingatlanpiac. 2017-ben új lehetőségek tárultak a magyarok elé, ezek állnak a háttérben. Idén januárban arra számítottak a szakértők, hogy megáll vagy lelassul az ingatlanárak emelkedése, de ez nem történt meg.

A piac júliusig folyamatosan élénkült, majd kicsit megtorpant. Ennek oka, hogy a tehetős többség elutazott nyaralni, a fizetőképes kereslet eltűnésével pedig érzékennyé vált a piac.

Gadanecz Zoltán, a GDN alapító-tulajdonosa szerint szeptembertől visszatértek az ügyfelek, és visszaállt az év korábbi szakaszában tapasztalt állapot. Ha ilyen jók maradnak a hitelkörülmények, további emelkedésre is lehet számítani. A szakértő kiemelte, a fokozatos növekedés egyrészt az ingatlanpiac megfelelő promótálásának és a már húsz éve elérhető lakástakarék pénztár népszerűsítésének is köszönhető.

„Azokat az embereket is kezdi érdekelni a lakástakarék, akik korábban egyáltalán nem akartak ingatlant vásárolni. A pénzügyi befektetések tulajdonképpen a béka feneke alatt vannak, kis hozamokat lehet elérni a meglévő készpénzekre, miközben a lakástakarék akár harminc százalékot is hoz. Az emberek elkezdtek befektetni, a pénzügyi tanácsadók pedig ráfeküdtek a pénznövelési forma köztudatba emelésére, népszerűsítésére” – magyarázta.

Gadanecz Zoltán felhívta rá a figyelmet, hogy a környező országokban mindössze öt százalék a lakástakarék hozama, mégis van rá kereslet. Minden jel arra utal, hogy a magyarok egyre mobilabbak, ha kell, költöznek a munkahelyük miatt és nem ragaszkodnak a szülőföldjükhöz.

„Rengetegen rájöttek, hogy a várakozás nem megoldás, inkább családostul elköltöznek. A növekedésnek ez a hozzáállás kiváló alapot ad” – mondta.

Szintén lendített a piacon, új impulzus a magyaroknak az Otthonteremtési Közösség néven induló lakástakarékpénztár is, hiszen évtizedek óta nem jelent meg a magyar piacon új állami termék. 2017-ben még nagyobb divattá vált az Airbnb is, amely bár könnyű pénzszerzési lehetőségnek tűnik, nem feltétlenül az. Oda kell adni a kulcsot a vendégnek, meg kell vetni az ágyat, sokat kell dolgozni vele, igaz, többszörös a jövedelem, amit el lehet vele érni egy albérlethez viszonyítva.

„Nagyon könnyű utazni, Budapest a fapados repülőjáratok székhelyévé kezd válni, könnyű minket megközelíteni. A város olcsó, érdekes, jó a promóciója, ezért a külföldieket érdeklik a rövidtávú szállásopciók is. A divat nem múlik el, hanem erősödni fog, ennek köszönhetőek többek közt a belvárosi áremelkedések is” – nyilatkozott Gadanecz Zoltán.

(Forrás: GDN Ingatlan)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

More details
Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

More details
Plakátkampányokkal nem lehet milliárdosokat meggyőzni

Plakátkampányokkal nem lehet milliárdosokat meggyőzni

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője