2026. június 14., vasárnap - Vazul

vedohalokepA Védőháló szakkiállítás szervezése során nagy hangsúlyt helyeznek a szakmai és ugyanakkor a nagyközönség látogatók meghívására is, amelyet az is segít, hogy a kiállítás egyedi lehetőségeket rejtő helyszíne a budapesti Magyar Vasúttörténeti Park lesz idén. Ide várnak 2018. április 19. és 22. között minden szakmai érdeklődőt...

koronalogoFebruár 15-én nemzetközi sajtóértekezlet keretében mutatták be Budapesten az új kriptovalutát, a Koronát. Az új fizetőeszközzel lehet majd globálisan a legolcsóbban vásárolni. A Korona Development Team, Jean-Marc Stiegemeier, a Wall Street egykori pénzügyi tanácsadójának vezetésével mutatta be a blockchain alapú kriptovalutát, a Koronát.

poloskaA Senate Intelligence Committee (hírszerzési bizottság) legutóbbi meghallgatásán az FBI, a CIA és az NSA elnöke is javasolta, hogy lehetőség szerint az amerikai állampolgárok kerüljék a Huawei és a ZTE termékek és szolgáltatások használatát. Chris Wray, az FBI vezetője szerint az amerikai kormány meg van róla győződve, hogy kockázatos az amerikai értékrenddel...

szupergazdagA világ ötszáz leggazdagabb emberének együttes vagyona, elsősorban a részvényárfolyamok emelkedésének köszönhetően, 1000 milliárd dollárral nőtt 2017-ben. Miközben a milliárdosok tovább gazdagodnak, a fizetések stagnálnak, azaz a jövedelmi egyenlőtlenség növekszik.

mapeiSzinte egyáltalán nincsenek újépítésű projektek a külső pesti kerületekben, annak ellenére, hogy XVIII. vagy a XIX. kerület népszerűségét tekintve a budapesti középmezőnyben található. Ezért, ha megjelenik itt egy-egy új fejlesztés, sorban állnak érte a vevők.

menedzserbal2A Menedzserek Országos Szövetsége február 17-én, immár XXIV. alkalommal rendezte meg hagyományos Menedzser Bál és Díjátadó Gáláját a Corinthia Hotel Budapest báltermében. Idén három kategóriában díjazták a legtehetségesebbeket: Az Év Menedzsere Lajkó Ferenc, a Waberer’s vezérigazgatója lett, Dr. Kepecs Gábor,az Aegon Csoport Igazgatóságának tagja...

expo2Az Ecommerce Expo a legnagyobb e-kereskedelmi rendezvény Magyarországon, több mint 2000 résztvevővel. Több mint 50 elismert szakértő osztja majd meg tapasztalatait, az aktuális trendeket. Többek között arra is választ kaphatunk majd, hogy melyek a legújabb vevőszerző módszerek...

bossA cégbíróság tavaly 12 184 magánszemélyt tiltott el a cégvezetéstől, az érintettek a következő 5 évben nem tölthetnek be cégvezetési, cégképviselői jogköröket és többségi tulajdonosi szerepköröket sem – közölte az Opten céginformációs szolgáltató. A cégbíróság jellemzően jogerősen megállapított, ki nem elégített hitelezői követelések...

valalikerikaÚj tanácsadóval bővült a Colliers International Magyarország, Valálik Erika 2018 februárjától erősíti az ingatlan tanácsadó cég ipari ingatlanokkal foglalkozó üzletágát. Erika 14 éves tapasztalattal rendelkezik, szakmai pályafutása 2004-ben a CIB csoportnál kezdődött értékesítési területen, majd 2006-tól az Unicredit Leasing ingatlan üzletágánál...

vedohalo cikk1Aki tavaly októberben elutazott az A+A szakvásárra Düsseldorfba, egy növekvőben lévő iparág, a munkahelyi biztonság és egészségvédelem világának fejlődését követhette nyomon. Mindenekelőtt az egyéni védőfelszerelések piaca bővül lendületesen: volumenét jelenleg mintegy 18 milliárd euróra becsülik.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője