2025. november 14., péntek - Aliz

Archívum

Erős védőháló kell Magyarországon is

2018-02-12 214

vedohalo cikk1Aki tavaly októberben elutazott az A+A szakvásárra Düsseldorfba, egy növekvőben lévő iparág, a munkahelyi biztonság és egészségvédelem világának fejlődését követhette nyomon. Mindenekelőtt az egyéni védőfelszerelések piaca bővül lendületesen: volumenét jelenleg mintegy 18 milliárd euróra becsülik.

2018-ban ezért Magyarországon is egy új szakmai és nagyközönség eseményt kívánnak a témának szentelni „Védőháló” címmel április 19-22. között, a munka világa mellett az otthoni környezet biztonságát is bevonva a tematikába – tudta meg az OGH hírügynökség.

A védőfelszerelések fentebb említett 18 milliárd eurósra becsült piacából 38 százalékkal részesedik jelenleg az Európai Unió (5,8 milliárd euróval) és ezen belül csak Németország 1,8 milliárd eurós piacot jelent. A szakértők vélekedése szerint ráadásul ez a piac további bővülés előtt áll.

vedohalo cikk2

Munkavédelem, munkahelyi biztonság, munkaerő megőrzés

A munka világa persze sok tekintetben megváltozott mára. A foglalkoztatottakkal szemben egyre összetettebbek a követelmények, melyek teljesítése rendkívüli rugalmasságot és mobilitást igényel.
A munkaerő megőrzésére szolgáló valamennyi intézkedés ugyanolyan fontos, mint a munkavédelem és a munkahelyi biztonság: ezek az intézkedések együttesen járulnak hozzá a magasabb életminőséghez azzal, hogy óvják az embert a munkahelyi egészségügyi és biztonsági kockázatoktól, egyúttal pedig növelik a termelékenységet és ezzel a vállalatok versenyképességét is.

Javuló tendenciák, de 160.000 áldozat évente

2008 óta közel negyedével csökkent a halálos munkahelyi balesetek száma, egyúttal pedig közel tíz százalékkal csökkent az Európai Unióban azoknak a munkavállalóknak a száma, akiknek a munkavégzés okozott vagy súlyosbított egészségügyi problémát. Ennek ellenére vannak még kihívások: a becslések szerint évente 160.000 ember hal meg Európában a munkájából eredő megbetegedésben.

A legtöbb vállalatnál - mindenekelőtt Európában - ma már elterjedt az a felismerés, hogy a megelőző munkavédelem és az egészséget megőrző és fejlesztő munkakörülmények nem csupán pénzbe kerülnek, hanem jelentős, a balesetekből vagy megbetegedés okozta munkaidő-kiesésből fenyegető kiadástól óvják meg a vállalatokat. Ráadásul hosszú távon üzemgazdasági előnyöket is biztosítanak az óvintézkedések: az egészséges, biztonságos és kellemes körülmények között dolgozó munkavállalók jól érzik magukat. Ez fokozza a kreativitást, a termelékenységet és ezzel a munka minőségét is.

vedohalo cikk3

 Erős védőháló kell Magyarországon is

Ahogy az elmúlt év októberében minden az egyéni védőfelszerelések, a munkahelyi biztonság és foglalkozás-egészségügy körül forgott a düsseldorfi vásárvárosban, úgy 2018. április 19. és 22. között hasonló célt tűzött ki maga elé a Védőháló szakkiállítás, persze a hazai léptékhez és piaci viszonyokhoz igazodva a magyar Vasúttörténeti Park multifunkcionális helyszínén.

„A 4 napos rendezvény célja, hogy új megközelítéssel gyűjtse össze idehaza egy időben és helyen a vállalkozások és a nagyközönség számára a munkahelyi és otthoni biztonságunk, egészségünk, valamint környezetünk megóvásának témáit, eszközeit, módszereit és szolgáltatásait” – mondta el Unyi Györgyi főszervező, az U4 Reklámiroda ügyvezetője az OGH Hírügynökségnek. A főszervező egyedi és hiánypótló rendezvénynek tartja a Védőháló 2018 kiállítást, abból a szempontból, hogy a biztonság és egészség témakörein belül látni- és kipróbálni valókban egyaránt gazdag, emberközeli, a szakmai közönség és a családok számára is érdekes programot állítottak össze.

vedohalo cikk4

A szakmai látogatók számára azért lehet figyelemreméltó az esemény, mert a munkavédelem, a biztonságtechnika legelismertebb, kétévente megrendezett nemzetközi rendezvényét, az düsseldorfi A+A kiállítást követi, így már megtekinthető lesz számos termék a 2017-ben debütált újdonságok közül, egyúttal jelen lesznek a hazai gyártók, forgalmazók legújabb védőeszközei, védőruházati, munkaruházati termékei, alapanyagai is. Emellett a nagyközönség, családok, gyermekek számára is tartalmas, örömteli időtöltést jelenthetnek majd a tűzoltók illetve a mentőkutyák bemutatói valamint a zenés játékos programok.

További információ

(Forrás és fotók: A+A szakvásár, Messe Düsseldorf)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Stratégiai fordulat a szlovák ipari ingatlanpiacon: a hatékonyság került előtérbe a terjeszkedéssel szemben

Stratégiai fordulat a szlovák ipari ingatlanpiacon: a hatékonyság került előtérbe a terjeszkedéssel szemben

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője