2026. április 9., csütörtök - Erhard

A szektor előtt álló lehetőségek és feladatok meghatározása uralta az ágazat kiemelkedő szakmai fóruma, a „Portfolio Építőipar 2025” konferencia napirendjét. A március végi rendezvényen a szakértők azt vitatták meg, hogy a korszerű technológiák széleskörű alkalmazása hogyan adhat új lendületet az évek óta komoly gondokkal küzdő iparágnak. A találkozón bemutatkozott az építőpari digitalizációt a világ számos országában, köztük 2020 óta nálunk is támogató, bécsi székhelyű PlanRadar új magyarországi szóvivője.

Kik Európa innovátorai? Kijött a szabadalmi lista- ezek az országok és cégek vezetnek. 2024-ben is magas volt a szabadalmi aktivitás, közel 200 ezer szabadalmi bejelentést tettek az Európai Szabadalmi Hivatalhoz – derült ki szervezet közléséből.

Az elmúlt tíz hónapban közel 40 százalékkal emelkedett a Kifli.hu zöldség-gyümölcs kategóriájának forgalma. Ebben az időszakban több mint 155 ezer megrendelés során, összesen 8 millió egységnyi áru, azaz 9,5 millió csomag zöldség és gyümölcs került a vásárlók kosaraiba.

Tudatos tervezéssel és együttműködéssel akár a kis lépések is jelentős változásokat hozhatnak a klímaváltozás hatásainak helyi szintű csökkentésében. Erre ad példát Rákosmente, ahol számos zöld kezdeményezés hozott eredményt. Ilyen például a 600 m³ újrafelhasznált zöldhulladék a 13 éve működő mulcs programnak köszönhetően, vagy az ország legnagyobb Miyawaki-erdője. A budapesti terület eredményei összefogással más helységekben és közösségekben is megvalósíthatók.

A vevők leginkább a kisebb lakásokra vadásztak az elmúlt hónapokban is, melyek jelentős számban a panellakások köréből kerülnek ki, hiszen ezek alapvetően kisméretű ingatlanok. Ez a fokozott kereslet persze magasabb árakat is eredményezett, annál is inkább, mert bizonyos területeken szinte eltűntek a panellakások a piacról.

A magyar ingatlanpiac vezető szereplői 2025. március 26-án első alkalommal gyűltek össze a belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező RaktárAD által életre hívott exkluzív HAD Ingatlan Üzleti Reggelin, amelyen a KKV szektor csarnokvásárlási trendjei, az iparág jövőjét formáló kérdései, valamint a szektorban rejlő lehetőségek kerültek terítékre.

A nyári táborok szezonja közeledik, és az idei évben is számos izgalmas újdonsággal és trenddel készülnek a szervezők, hogy a gyermekek számára felejthetetlen élményeket teremtsenek. A táborok világa folyamatosan fejlődik, és a szülők egyre inkább olyan programokat keresnek, amelyek nemcsak szórakoztatóak, hanem fejlődési lehetőséget is kínálnak gyermekeik számára.

2025-ben új kiberbiztonsági szabályozás lépett életbe Magyarországon, amely jelentős változásokat hozott az érintett szervezetek számára - hívha fel a figyelmet a hrpwr.hu cikke.. Az intézkedések célja az információbiztonság megerősítése, ugyanakkor az előírások teljesítése komoly költségvonzattal is járhat – különösen azoknak a közép- és nagyvállalatoknak, valamint közszolgáltatóknak, amelyek az állam, a gazdaság vagy a társadalom működése szempontjából kritikus infrastruktúrát üzemeltetnek, vagy kiemelt informatikai rendszereket kezelnek.

Elon Musk, a világ leggazdagabb embere, bejelentette, hogy mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalata, az xAI, felvásárolta a közösségi média platformot, az X-et (korábban Twitter) egy részvénycserés tranzakció keretében, amely az X értékét 33 milliárd dollárra, míg az xAI értékét 80 milliárd dollárra becsüli - számolt be az aimania.hu.

2024-ben az Echo Investment Csoport további lépéseket tett portfóliójának diverzifikálása és növekedési stratégiájának megerősítése érdekében. Az év végére a csoport 366 millió PLN (kb. 87 millió euró) készpénztartalékkal rendelkezett, míg eszközeinek összértéke meghaladta a 6,77 milliárd PLN-t (kb. 1,6 milliárd eurót).

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője