2026. április 11., szombat - Leó

Az év vége óta eltűnt négyszáz cég és velük együtt négyezer dolgozó az élelmiszer-kiskereskedelemből, a Nemzeti Cégtár legfrissebb adatai szerint már csak 7128 cég és 98 439 dolgozó van az ágazatban, írja az MTI a Világgazdaság nyomán.

Több százezer magyar és sok tízezer külföldi lakásbérlő mindennapjait és persze a bérbeadók tízezreit érintheti, ha berlini mintára Magyarországon is maximalizálni akarnák a lakásbérleti díjakat. Információnk szerint a lakásbérleti díjak esetleges befagyasztásáról is szó lesz azon a találkozón, amely Bajkai István, a parlament Törvényalkotási bizottságának alelnöke és Mehrli Péter, a Magyar Ingatlan Szövetség elnöke között jön létre a napokban.

Kötelező lesz nyilvántartani a jövőben azok személyes adatait, akik nagyobb zenei rendezvényekre lépnek be - derül ki a Gulyás Gergely, Kocsis Máté fideszes, és Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselő által benyújtott törvényjavaslatból.

Az Adidas német sportszergyártó nem bizonyította, hogy a bármely irányban felvihető, három párhuzamos sávból álló márkajelzésének alkalmazásával az Európai Unió egész területén megszerezte volna annak minden más jelzéstől megkülönböztető képességét, ezért az uniós bíróság helybenhagyta az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) a védjegy törlését előíró döntését.

Kínából ki, Magyarországra be – a világ legnagyobb kerékpárgyártója így reagál a Washington és Peking közötti kereskedelmi háborúra. "Trump elnök még be sem csukta a száját, de mi már döntöttünk: elvisszük a termelés egy részét Kínából" – nyilatkozta a Bloombergnek Bonnie Tu, a Giant Manufacturing főnökasszonya.

Keith Utley a parti őrségnél szolgált, majd miután leszerelt, Facebook-moderátorként kezdett el dolgozni. Az ismerősei szerint Utley imádta a családját, a két kislányának élt, és nagyon szeretett segíteni az embereknek. A munkájában a Facebook legsötétebb bugyrát felügyelte, és gyűlöletbeszédeket, gyilkosságokat, gyerekpornót moderált naphosszat.

Amit ma thai masszázsként ismer a világ, az már több mint ezer éves gyakorlatra tekint vissza (elméleti és gyakorlati gyökerei viszont még régebbi korokból, kínai és indiai gyökerekből táplálkoznak). A cél fizikai és pszichés tekintetben a fájdalmak és a merevségek feloldása, a hajlékony, rugalmas, elengedett állapot megteremtése.

Élvezd az okostévé minden előnyét, mondja a Samsung a berendezéseit népszerűsítő weboldalán, azt viszont elfelejti ugyanitt hozzátenni, hogy az eszközökre kártékony programok - vírusok és trójaik - tudnak települni, ezért pár hetente érdemes kézzel lefuttatni rajta egy víruskeresést.

Mark Zuckerberg bejelentette a Facebook kriptovalutáját, és ez nagyon más, mint amire a Bitcoin árfolyamváltozásain meggazdagodó és tönkremenő szerencselovagok  számítottak. A Libra egy globális kriptovaluta, amely 2020-ban válik elérhetővé, alapvetően arra lesz jó, hogy az emberek pénzt tudjanak küldeni egymásnak.

A GDPR hatályba lépése a szervizek és szolgáltatók működését, de még a vállalatok eszközmenedzsmentjét is átalakítja. A NAIH is megszólalt. Bárkivel előfordulhat, hogy telefonját, tabletét, számítógépét szervizbe kell vinnie vagy garanciális cserét kell kérnie.

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője