2025. június 21., szombat - Alajos
Egy év alatt 13 százalékkal nőtt a Magyarországon üzemben lévő ipari robotok száma és a Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) további felfutásra számít - írja hétfői számában a Világgazdaság. A napilap cikke szerint nagyjából 5400 robotot használtak ipari célra 2016-ban Magyarországon, ez 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Habár az árak már nem emelkednek tovább, változatlanul masszív kereslet jellemző a X. és XVII. kerületek ingatlanpiacára. Errefelé továbbra is a panel a legkeresettebb kategória, de jól mennek a téglalakások, és az újépítésű ingatlanok iránt is határozott érdeklődés mutatkozik. Ahogy 2017-ben, úgy 2018 elején is egyértelműen keresleti piacról beszélhetünk a X. és a tőle kijjebb elhelyezkedő XVII. kerület esetében.
Az energiamegtakarítás jegyében a háztartási nagygépek – mint például hűtő, szárítógép, mosogatógép – mind kevesebb víz- és áramfelvételre lettek tervezve. Ezzel párhuzamosan a vásárlónak úgy tűnhet, hogy akkor maga is spórolhat egy drágább, de gazdaságosabban üzemeltethető készülékkel.
Münchenben megrendezésre kerül 2019. januárjában a BAU kiállítás, amely a világ vezető vására az építészet, anyagok és rendszerek területén. A vásár tematikája rendkívül széles körű, a jövő építészeti termékei és megoldásai kerülnek bemutatásra, valamint a rendezvény egyben a szakma információs és inspirációs platformja is.
A VINITALY nemzetközi borkiállítás, a kiváló minőségű borok és párlatok bemutatója (együtt az ENOLITECH és Sol&Agrifood kiállításokkal) 2018-ben április második utolsó hetében várja a világ szakembereit Veronába. 2017-ben a látogatók száma elérte a 155.000 főt, ebből közel 56.000 szakmai látogató külföldről érkezett.
A ceramitec szakkiállítás, az ipari kerámia és porkohászat vezető világvására, a szakma fontos találkozóhelye ezúttal 2018. április 10-13. között kerül megrendezésre Münchenben, párhuzamosan az analytica kiállítással. Az előző, 2015-ös nemzetközi rendezvényen 600 kiállító 37 országból mutatta be termékeit és szolgáltatásait több mint 15.000 látogatónak, akik 93 országból érkeztek.
Az analytica a szakma 2 évenként a müncheni vásárterületen megrendezésre kerülő világtalálkozója, amelyet legközelebb 2018. április 10-13. között rendeznek meg. Európa egyik legjelentősebb kongresszussal egybekötött szakvására, mely a kutatókat, az iparágakat és a felhasználókat gyűjti össze.
Az Ambiente a legfontosabb, világviszonylatban is elsőszámú nemzetközi vására azoknak a termékeknek, amelyek a következő termékcsoportokba tartoznak: terített asztal, konyha és háztartás, ajándéktárgyak, ékszer, divatkellékek, dekorációs anyagok, lakberendezési koncepciók, berendezési kellékek. A teljes nemzetközi ágazaton belül a vásárt „The Show” elnevezéssel is illetik.
Január 19-én ismét megnyitja kapuit a berlini Zöld Hét (Internationale Grüne Woche). A világ legnagyobb élelmiszeripari kiállítása 28-áig várja a látogatókat.A Zöld Hét 1926-ban került először megrendezésre, és azóta töretlen népszerűségnek örvend. 2018-ban immár 83. alkalommal rendezik meg. Az idei év partnerországa Bulgária lesz.
Így a tél közepén a szervezők ismét Lipcsébe várják a lovak és a lovas sport szerelmeseit 2018. január 18-21. között. A Partner Pferd kiállításra kilátogatók expo, show és sporthármas élményében részesülhetnek. A kiállítás mottója: minden, ami lóval kapcsolatos, vagyis profi és szabadidő lovasok a nyeregtől az ápolószereken át az istálló felszerelésig bezárólag mindent megtalálnak…
2018 legjobban várt debreceni rendezvénye! Amivel találkozhatsz: horgászbotok, orsók, kiegészítők, horgász felszerelések, vadász felszerelések, kiegészítők és technikai újdonságok a horgászat világából, Kedvezményes vásárlási lehetőség a rendezvényen megtalálható termékekre. Még számos érdekesség várja kilátogató vendégeinket! Belépés: INGYENES!
2018. március 23-25. között Debrecenben XXVIII. alkalommal kerül megrendezésre a Debreceni Utazási Vásár a Nagyerdei Stadion rendezvénytermében, a Hallban, míg a külső rendezvénytér ad otthont a Debreceni Autókiállításnak. A kiállítás és a kapcsolódó rendezvények látogatása a 2017-es évben is ingyenes lesz.
Saját vállalkozást indítanál, belevágnál egy saját bizniszbe? Itt a lehetőség, hogy megismerd Magyarország legsikeresebb hálózatait és már bevált üzleti modellek közül válogass a Franchise Börzén! Tíz év után ismét franchise kiállításra kerül sor Budapesten a Magyar Franchise Szövetség szervezésében. Az eseményen számos hazai és külföldi hálózat mutatkozik be.
2018. április 13-15-ig a budapesti Vasúttörténeti Parkban kerül megrendezésre a nemzetközi veteránjármű rendezvényünk, mely Közép- és Kelet-Európa legnagyobb oldtimer kiállítása. A kiállításon veterán autók és motorok, teherautók és buszok, katonai járművek, traktorok és stabil motorok, valamint gőzmozdonyok és oldtimer vasúti kocsik kerülnek bemutatásra.
A nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén újra…
A marketing kiszervezése rengeteg előnnyel járhat egy…
Újabb fejezetet nyit a Market Építő Zrt…