2026. április 12., vasárnap - Gyula

Bibliai méretű válság előtt állunk, és azonnal cselekedni kell, különben hatalmas árat fogunk fizetni – figyelmeztet Mario Draghi, az Európai Központi Bank volt elnöke, akit többen a következő olasz kormányfőként is emlegetnek. A katolikus bankár alapjövedelmet és hitel-elengedést is javasol. Szerinte Európa elég erős ahhoz, hogy megküzdjön a jelenlegi válsággal, ám gyorsnak kell lennie, különben az 1920-as évek végén átélt visszaesés és szenvedés vár a lakosságra.

Húsz éve nem látott jelenséget váltott ki a kínai mobilpiacon a koronavírus: Az országban évtizedek óta először csökkent a mobilelőfizetések száma. A járvány hatására mintegy huszonegymillió előfizetést mondtak le az ügyfelek a három nagy helyi szolgáltatónál.

Az olajár jelentős esése a hazai üzemanyagárakra is hatással van, szerdától ismét nagyot csökken a benzin ára a kutakon, a benzinár 8 forinttal 290-re mérséklődik majd, míg a gázolaj ára szerdán nem változik.

Náhány napja jelentette be a magyar társas vállalkozások több mint 40 százalékát tömörítő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, hogy egy állami tulajdonban lévő Nemzeti Válságkezelő Holding Zrt. létrehozását javasolta a kormánynak.

A koronavírus váratlan megjelenése és gyors elterjedése nehéz helyzetbe hozta a globális autóipart, a vezető autógyártók és beszállítóik sorra függesztették fel ideiglenesen termelésüket és egyelőre nem látszik, hogy mikor javulhat a helyzet érdemben. 

Nagyot fordult a világ a napi bevásárlások terén is: a koronavírus terjedésével kevesebben keresik fel a forgalmas bevásárlóhelyeket, helyette inkább az otthon biztonságában az internetes bolti kínálat felé fordulnak. Az elmúlt hetekben az élelmiszer-kiszállító cégeknek a megszokott kereslet többszöröse szakadt a nyakába, míg az iparcikkek határtalan kínálatát nyújtó webáruházak is növekvő arányban igyekeznek kiváltani a lakossági fogyasztás rutinszerű elemeit. A feltörekvő házhozszállítási terület zászlóshajói gondoskodnak az online rendelések biztonságáról a járvány idején.

Széles körben felháborodást okozott Németországban két óriásvállalat, a sportszereket gyártó Adidas és a cipőkkel kereskedő Deichmann azon döntése, hogy a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem fizetik ki bezárt üzleteik bérleti díját, a két céget az alkancellár is élesen bírálta egy vasárnapi lapinterjúban.

Április 2-től átlagosan két órával hamarabb zárnak a Tescók, írja a Magyar Nemzet.  A cég azt mondta nekik erről, hogy:

Rövid időn belül csődbe mehetnek a főváros legnépszerűbb bevásárlóutcái – erre figyelmeztet az érintett vállalkozások érdekképviselete. Úgy vélik, az üzletek többségének a járvány végére le kell húznia a rolót, mivel az alkalmazottaik nettó bérét sem tudják fizetni a nullához közelítő forgalom miatt. Hasonló helyzetbe kerülhetnek az éttermek és szállodák is, a szállodaszövetség elnöke szerint a vendéglátóhelyek többsége most a túlélésre rendezkedett be.

A koronavírus-járvány miatt bezárt kulturális intézmények közül számos kínál digitális tartalmakat, többek között korábbi produkciók felvételeit és élő koncerteket, előadásokat.

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője