2026. április 13., hétfő - Ida

Stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette az állam a CG Electric Systems Hungary Zrt. nevű céget. A legendás Ganz Villamossági Művek utódcégénél a májusi bérnek már csak a harmadát kapták meg a munkavállalók. A nagy múltú és ma is sokat és magas hozzáadott értékkel exportáló transzformátor-, generátor- és motorgyár állami segítség nélkül a szakadék felé szaladt.

Komoly következményekkel járt a koronavírus miatti leállás, amelyhez hasonlót még a 2008-as gazdasági világválság idején sem tapasztalt a járműipar. A COVID-19 nem várt kihívások elé állította az autógyárak beszállítóit is; fennmaradásuk érdekében gyorsan alkalmazkodniuk kellett az új helyzethez. Már megkezdődött a fellendülés, igaz a cégek teljes kapacitásának visszaállásáig még hosszú hónapokat kell várni.

Sajtóértesülések szerint megszületett a terv a rövid távú lakáskiadás szabályozására, korlátozására. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a járványhoz köthető intézkedések enyhülése minimális élénkülést hozott az Airbnb-s piacon, ugyanakkor a kiadás szigorítása nehéz helyzetbe hozhatja az ingatlanok tulajdonosait. A szakértő szerint túlkínálat keletkezhet Budapesten, ezzel együtt a beinduló turizmus növeli a keresletet, a két tényező pedig kiegyenlítheti egymást.

Egy újabb nehézséget jelent az úgynevezett airbnb-s lakások tulajdonosai számára a kormány szabályozási törekvése, mely a szakértői várakozások szerint, némi túlzással, be is zárja a kaput a tevékenység előtt. De hogyan reagálnak erre az airbnb-zéssel foglalkozók? Mi lehet a megoldás számukra?

Új lakberendezési áruházakat és 8,2 milliárd forint értékben logisztikai központot létesít Magyarországon az MMXH Lakberendezési Kft., amelynek köszönhetően 500 új munkahely jön létre – jelentette ki Varga Mihály. A pénzügyminiszter és Simonyi András, az MMXH ügyvezető igazgatója stratégiai együttműködési megállapodást írt alá, amely hozzájárul a magyar gazdaság gyorsabb ütemű újraindításához.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfő délután bejelentette, hogy az Egyesült Államok „egyértelműen gondolkodik” a nemzetbiztonsági kockázatnak minősített kínai cégek kiebrudalásán, különös tekintettel a TikTokhoz hasonló közösségi média alkalmazásokkal kapcsolatban.

A kormány úgy döntött, az önkormányzatok kezébe adja a rövidtávú lakáskiadás szabályozásának jogát. A világ több nagyvárosa maximalizálta már az e célra kiadható napok számát.

Láthatóan tempósan halad a BudaPart fejlesztés. Már az ötödik lakóépület is készül, miközben megtelik bérlőkkel az első átadott irodaház, a BudaPart GATE. Az új városnegyed-projektről beszélgettünk Dr. Schrancz Mihállyal, a Property Market Kft. ügyvezető igazgatójával: hogyan állnak a fejlesztések, minden ütemterv szerint zajlik-e, hogyan befolyásolta a terveket a COVID-19, és hogyan alakul a lakásértékesítés.

A hitelfelvételt tervezők számára a jegybank májusi kamatvágása és az újabb kamatcsökkentésre tett utalás fényében adódik a kérdés, érdemes-e kivárni a hiteligényléssel az alacsonyabb hitelkamat és törlesztőrészlet reményében. Egzakt válasz nincs, de érdemes több dolgot figyelembe venni - derül ki a banki ajánlatokat naprakészen bemutató, az ingatlan.com-csoporthoz tartozó money.hu legfrissebb összeállításból.

A 84 éves Amancio Ortega, a Zara ruházati lánc alapítója és tulajdonosa öreg napjaiban komoly ingatlanportfóliót alakított ki – írja a Bloomberg, amely szerint Európa szupergazdagjai közül neki van a legnagyobb ingatlanbirodalma, melynek értéke 15,2 milliárd euró.

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője