2025. június 16., hétfő - Jusztin

Még épphogy csak véget ért a 2020-as évad újdonságokkal teli döntője, októbertől ismét elindul a regisztrációs időszak az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. által szervezett 5letből jövő! játékos vállalkozói vetélkedőre, amely a most következő, ötödik szériára is tartogat meglepetéseket.

A Duna House ismét közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2020 szeptemberében, országosan 12 708 ingatlan-adásvétel bonyolódott. Ez a szám a 2018-as szinttel azonos, míg a tavalyinál 5 százalékkal gyengébb forgalmat mutat.

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter egy szakkiállításon azt jelezte: jön egy olyan uniós pályázat, amelynek segítségével nemcsak hitellel, hanem 30-40 százalékos vissza nem térítendő támogatással is támogatnák a családi házak tulajdonosait napelemes rendszerek telepítésére. 

HelloParks. Ezzel a névvel indítja útjára a Corvin Sétány, az Etele Plaza és számtalan egyéb hazai és nemzetközi fejlesztés mögött álló Futureal, a megaparkokat fejlesztő új, önálló vállalkozását. Exkluzív interjúnkban Futó Gábort, a Futureal-csoport alapító társtulajdonosát, és Nemes Rudolfot (akinek a neve ismerősem csenghet a logisztikai ingatlanok piacát ismerőknek), a HelloParks ügyvezető igazgatóját kérdeztük a részletekről.

Scheer Sándor, a piacvezető magasépítő alapító-vezérigazgatója (és a McDonald’s magyar tulajdonosa) a koronavírus hatásáról, árakról, bérekről és a lánctartozásokról is megszólalt.

Egy hosszú távú terv keretében megújul az összes MediaMarkt üzlet. A felújítási projekt során az Access4you-val együttműködésben az összes áruház tanúsított akadálymentes helyszínné fog válni. Az Access4you egy hazai társadalmi vállalkozás, mely ingatlanok és épületek hozzáférhetőségének vizsgálatával és tanúsításával foglalkozik.

Átadták az idei Magyar Formatervezési Díjakat és a Design Management Díjat a Budapest Design Week szerdai nyitónapján a fővárosban. A díjazott munkák között van többletfunkcióval ellátott golyóstoll, mászófalrendszer, függőlámpa és ADHD-val élők számára készült böngészőbővítmény is.

Új logisztikai központot épít a gumiabroncs nagykereskedelmi Marso Kft. Dunaharasztiban, a magyar tulajdonban lévő cég 4,6 milliárd forintos beruházása 50 új munkahelyet teremt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Új szolgáltatást tesztel a brit Aldi: a bevásárláshoz nem kell bemenni az üzletekbe, az online megrendelt árukat egy előre meghatározott időpontban lehet majd elmenni, ahol a dolgozók érintésmentesen adják át a csomagot a parkolóban.

Idén tizedik alkalommal adták át a Business Excellence díjat az üzleti turizmus legjobb szolgáltatóinak. A nem mindennapi körülmények között megrendezett díjkiosztó gálán a zalacsányi Zala Springs Golf Resort képviselői közönségdíjat vehettek át a legjobb vidéki business hotel kategóriában. Csándli Balázs szállodaigazgató arról beszélt, az elismerésnek hatványozott jelentősége van számukra a koronavírus-járvány idején, ami számtalan kihívást állított eléjük is.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

More details
Indotek Group újabb zöld fejlesztése: Burger King étterem és megújuló közterület Csepelen

Indotek Group újabb zöld fejlesztése: Burger King étterem és megújuló közterület Csepelen

More details
Judo világbajnokság, 2025. június 13-20.

Judo világbajnokság, 2025. június 13-20.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Mol Campus öbölúszás, 2025. június 21.

Mol Campus öbölúszás, 2025. június 21.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Megvenni, sőt bérelni is csak külön kormányzati engedéllyel lehetne közepestől nagyobb kereskedelmi ingatlanokat?

Megvenni, sőt bérelni is csak külön kormányzati engedéllyel lehetne közepestől nagyobb kereskedelmi ingatlanokat?

More details
Cégek a vádlottak padján – jelentősen változnak a büntetőeljárási szabályok

Cégek a vádlottak padján – jelentősen változnak a büntetőeljárási szabályok

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője