2026. július 2., csütörtök - Ottó

Ismét díjazták a Zeina Hotels Budapest szállodalánc egységeit. Ezúttal az Egyesült Királyság egyik legnagyobb tour operatora, a Jet2Holidays tüntette ki a házakat.
Ahogy korábban is írtuk, a kormány a napokban bemutatta a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó új törvénytervezetét, ami a korábbiakhoz képest új tartózkodási…
Az MNB lakásárindexe kilenc év után először fordult negatívba, a lakásárak 2023 második negyedévében éves szinten 0,8 százalékkal mérséklődtek. Ugyanakkor a harmadik negyedévben kismértékben újra…
Legutóbb a világjárvány alatt emelkedett ilyen csekély mértékben az új építésű vidéki ingatlanok átlagos négyzetméterára, de már olyan települések is vannak, ahol csökkennek az árak.
Szeptember 28-án nyitotta meg hivatalosan kapuit a felújított ACADEMIA irodaház. Az ünnepség nyitóbeszédében Zeley Csaba, a ConvergenCE ügyvezetője kiemelten köszönte meg azoknak a meglévő bérlőknek…
Több új hotelberuházást jelentettek be idén nyáron és ősszel 2025-27-re a hazai ingatlanfejlesztők. De jövőre nem ezek, hanem az irodaházak szállodává alakítása, illetve a még…
Újabb hosszú távú bérleti szerződés került aláírásra a teljes körű fejlesztésen átesett ZenGardenben. A korszerű technológiai megoldásokat kínáló, remek lokációval rendelkező belbudai irodaház 1300 négyzetméterére…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője