2026. február 5., csütörtök - Ágota

Az Everguest turisztikai és technológiai vállalkozással ma bepillanthattunk néhány turizmussal kapcsolatos érdekes statisztikába, illetve a turizmus jövőjébe és felfedezhettük, hogyan forradalmasítja az Everguest Intelligence mindazt, amit eddig…
Ötven influenszer, százmilliónál is több követő, megszámlálhatatlan bejegyzés a magyar fővárosból. Elindult a Budapest Influencer Trip, amelynek célja, hogy tartalomgyártókon keresztül népszerűsítse a várost a…
Akár húsz százalékos extra forgalomnövekedést is generálhat a webshopokban a Magyarország vezető fintech cége által fejlesztett, egyedülálló, saját brandre szabható részletfizetési megoldás.
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal…
Egy uniós rendelet kötelezően előírja, hogy minden új járműnek tartalmaznia kell a közlekedést érintő eseményekkel, balesetekkel kapcsolatos adatok rögzítésére szolgáló EDR-rendszert.
Keresztény vállalkozók gyűlnek össze május 29-én Budapesten az immár hatodik alkalommal megrendezett Országos Keresztény Vállalkozói Konferencián. Az esemény sajátos módon kapcsolja össze az üzletet és…
A 100%-ban magyar tulajdonú WHC több mint három évtizedes szakmai múlttal rendelkező nemzetközi HR nagyvállalatként a közép-kelet-európai régió meghatározó piaci szereplője. A dinamikusan fejlődő cégcsoport…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Mit tud majd az új pláza, amit az M3-as autópálya mellé terveznek?

Mit tud majd az új pláza, amit az M3-as autópálya mellé terveznek?

More details
Így látják a Colliers szakértői a makrogazdasági és befektetési piaci kilátásokat 2026-ra

Így látják a Colliers szakértői a makrogazdasági és befektetési piaci kilátásokat 2026-ra

More details
6100 m²-es irodabérleti tranzakciót kötött az Uniqa Budapesten

6100 m²-es irodabérleti tranzakciót kötött az Uniqa Budapesten

More details
Magyarországon lehet a német–kínai autóipari háború frontvonala

Magyarországon lehet a német–kínai autóipari háború frontvonala

More details
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködést a Miskolci Egyetem

Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködést a Miskolci Egyetem

More details
525%-kal nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

525%-kal nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

More details
Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője