2026. február 5., csütörtök - Ágota

Az Európai Unióban is példaértékű újításokat vezetett be Sors László vezetése alatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amely mára az egyik legjobban működő hivatallá vált…
Folyamatosan emelkedett a koronavírus-járvány ideje alatt a fővárosi eladó üzlethelyiségek átlagos négyzetméterára – írja a Világgazdaság az ingatlan.com adatai alapján.
Két hete, a Portfolio HR Revolution 2021 konferencián vállaltvezetők hosszan beszéltek a covid járvány alatti tapasztalataikról és a poszt-covid időszakra vonatkozó várakozásaikról. Egyetértettek abban, hogy…
A bűnszervezet ezzel csaknem egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek, és a piacon is "kedvező helyzetbe került". Egy őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti…
Az egyik német konszern úgy gondolja, lejtőre kerül az a nagyvállalat, amely az elektromos kocsikra tesz fel mindent. Lassabb ütemben készül kiszállni a BMW a…
2019-hez képest az elmúlt hetekben 50–70 százalékkal zuhant a hazai mozik látogatottsága, pedig csekély kivétellel ma már az ország valamennyi filmszínháza nyitva van és folyamatosan…
Ismét rekordszámú nevezés érkezett, így 16 országból összesen 960 tétel versenyzett idén a VinAgora Nemzetközi Borverseny díjaiért.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködést a Miskolci Egyetem

Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködést a Miskolci Egyetem

More details
525%-kal nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

525%-kal nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

More details
Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

More details
Milliós pályázatoktól eshetnek el a cégek egy rossz könyvelési szokás miatt

Milliós pályázatoktól eshetnek el a cégek egy rossz könyvelési szokás miatt

More details
Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

More details
Milyen fundamentumokra építhet a kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban?

Milyen fundamentumokra építhet a kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban?

More details
Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

More details
Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

More details
Zsugorodó árrés mellett túlélésre játszanak az építőanyag kereskedők

Zsugorodó árrés mellett túlélésre játszanak az építőanyag kereskedők

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője