2026. február 6., péntek - Dóra

Nem szívesen adjuk ki kezünkből az okmányainkat. A magyarok közel fele nem tudja, hogy az ingatlanközvetítők kötelessége elkérni az okmányokat és átvilágítani az ügyfeleket, ez…
Egyre nagyobb a vásárlói bizalom a saját márkás termékek iránt, a piac további erősödésére lehet számítani, ez a szegmens a magyar élelmiszergyártók sikerességének is egyik…
Magyarországon leginkább a fiatalabb korosztály vásárol hamisítványokat a Tárki 2021-es, reprezentatív kutatása szerint. A 15 és 24 év közötti európai fiataloknak pedig több mint fele…
A 2003-as évben kétszer – húsvétkor és karácsonykor – lesz négynapos a hétvége, ezenfelül négyszer tölthetünk majd három napot pihenéssel, kikapcsolódással.
Egy új izraeli technológia nyújthat segíthet az egyre inkább veszélyeztetett méhek megvédésében.
A vayland.hu oldal Vajai László alkotói portfoliójába ad betekintést, amelyben nem csak a találmányok, hanem a művészet, sőt az ismeretterjesztés és a humor is főszerephez…
Civilizáltabb, modernebb, gyorsabb és hatékonyabb – így humánusabb – csapdázási rendszeren dolgozik egy magyar startup cég. A csapdázás nemcsak vadgazdálkodási, hanem természetvédelmi célból is történhet.…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a Wi-Fi kémmé válik

Amikor a Wi-Fi kémmé válik

More details
A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

More details
A spekulatív irodapiaci

A spekulatív irodapiaci "pipeline" a kockázatkerülést jelzi most az irodapiacon

More details
Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

More details
Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

More details
Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

More details
Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője