2025. december 23., kedd - Viktória

A munkanélküliség trendje néhány éve ellenkezőjére billent, ma már sokkal inkább munkaerőhiányról beszélhetünk, a cégek nehezen tudnak megfelelő, tehetséges, képzett munkaerőhöz jutni. A magas foglalkoztatási…
Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva. Kanadában terjeszkedik az okosotthon-rendszereket fejlesztő magyar Chameleon Smart Home Zrt., amely a napokban három…
18. alkalommal hirdette meg az Év Lakberendezője pályázatot a Lakberendezők Országos Szövetsége (LOSZ). A legrangosabb hazai megmérettetésre a profik egy már megvalósult munkájukkal jelentkezhetnek, míg…
Az árfolyamváltozás miatt már egyre kevesebb esetben éri meg euróban vagy dollárban külföldről rendelni, így még több vásárló fordul a hazai internetes áruházak irányába. A…
A legalább százmillió forintot elérő magyar vállalkozások száma ugyanannyi, mint két éve, de a milliárdos szegmensben már jelentős a tisztán magyar hátterű cégek számának növekedése…
A világ legjobb egyetemével dolgoznak együtt a magyar innovációs ökoszisztéma szereplői a következő két évben - írja a technokrata.hu.
Teljesen új növények hódíthatják meg a magyar kerteket, fel kell készülni ugyanis arra, hogy a következő években valószínűleg még több lesz a száraz, csapadékmentes napok…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője