2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

A Mol a karbantartás után ugyan újraindította a százhalombattai Dunai Finomítót, de a teljes kapacitás elérése több hetes folyamat, egyik napról a másikra nem oldódnak…
Az idei Super Bowl több szempontból is érdekes volt magán a meccsen túl is: voltak kötelező Los Angeles-i show-elemek, volt falunapra hajazó félidei show, a…
Erős növekedést mutatott a vállalati hitelpiac az elmúlt egy évben. Ebben szerepe volt a támogatott programoknak, amelyek a következő időszakban is folytatódnak. Fontos azonban figyelni…
A hatalmas amerikai üzletlánc mind befektetői, mind fogyasztói szempontból felülmúlta a várakozásokat még a kíméletlen piaci körülmények ellenére is. A Yahoo Finance 2022-ben a Costco…
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) tanulmánya szerint a szellemi tulajdonnal tudatosan foglalkozó kkv-k akár 20 százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el, mint azok, akik…
Az Európai Bizottság új, a mobiltelefonos kommunikációra vonatkozó jogszabályt fogadott el – írja a The Brussels Times. A döntés értelmében az 5G a repülőkön is…
Több modelljét is harcba küldi a magyar piacon az MG, az angol márkát most a kínaiak élesztették újra, a stratégiájuk pedig egyértelmű: úgy ajánlanak korrekt…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője