2026. július 2., csütörtök - Ottó

Hírek

Az internethasználók 89 százalékát megfigyelik

2020-02-26 2400

Megjelent egy kutatás a Freedom on the Neten, aggasztó eredményekkel. 65 országot vizsgáltak, ebből 40-ben alkalmaznak intézményesített közösségi média megfigyelést. Tehát 40 országban figyeli a kormány az emberek internetes viselkedését.

Ezek alapján Kína a legkevésbé szabad ország, ami egyáltalán nem meglepő egy olyan ország esetében, ahol a járásuk alapján azonosítják az embereket közterületen. Kína 10 pontott kapott azon a skálán, amin 0 és 100 között mérik az országok szabadságát. Minél nagyobb a szám, annál szabadabb az adott ország.

Kína mellett Oroszország(31 pont) és Egyiptom(26 pont) végzett a dobogón, az egész világot nézve az internethasználók 89 százalékát valamilyen módon megfigyelik.

Ez 3 milliárd embert jelent.

A módszereik is elég kemények, Iránban 42 ezer ember dolgozik a közbeszéd megfigyelésén, de Kínában is hasonló rendszert működtetnek. A Semptian nevű kínai cég például 200 millió ember megfigyeléséről gondoskodik.

Habár az USA a szabad országok között szerepel a listában, azért megemlítik, hogy több országből érkeznek oda küldöttek azzal a céllal, hogy elsajátítsák Amerika megfigyelési módszereit. Izland(95 pont) bizonyult a legbiztonságosabb országnak, ott figyelik meg a legkevésbé a lakosságot.

Magyarország 72 pontot kapott, ez néhány pontos lemaradást jelent a nyugati országokhoz képest.

Az alábbi képen látszanak az országok, és azoknak a szabadsága. Zölddel jelzik a szabad(70-100 pont), sárgával a részben szabad(40-69 pont), lilával a nem szabad(0-39 pont) országokat.

map

(Forrás: www.fintech.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője