Friss hírek

Hírek

Bármikor letarolhatja a Google-t ez az új kereső

Bármikor letarolhatja a Google-t ez az új kereső

Hírfigyelő 22-11-11 3271

Reklámoktól és hirdetőktől mentes, és a személyes adatainkra sem kíváncsi a Google új kihívója – de mennyire használható a mindennapokban? Ennek jártunk utána.

Idegennek korántsem mondható, azonban egy felettébb meggyőző koncepcióval állt elő a Google egykori munkatársa, Sridhar Ramaswamy, kinek Neeva névre keresztelt saját fejlesztésű keresője már felhasználók százezreit győzte meg – kifejezetten rövid idő alatt. A Neeva ugyanis egy olyan keresőnek hirdeti magát, mely a Google-lel ellentétben nem készít profilt a felhasználókról, így nem adja el különböző hirdetőknek azok adatait sem, sőt mi több, a hirdetéseket is teljesen blokkolja, így egy teljesen letisztult és gyorsabb böngészési élményben lehet részünk.

Azzal, hogy a legnagyobb keresőóriás milyen adatokat gyűjt rólunk, korábban az Index is foglalkozott, egy néhány hónappal ezelőtti cikkünkben annak jártunk utána, hogy a Google, mindösszesen a kereséseink alapján, milyen infókat tudott leszűrni rólunk – az eredménynek pedig korántsem örültünk. Mint ugyanis azt megtudtuk, az amerikai vállalat algoritmusai és mesterséges intelligenciái rémisztően jól működnek, játszi könnyedséggel képes megmondani, hogy egy felhasználó milyen nemű, hány éves lehet, milyen a párkapcsolati státusza, vannak-e gyerekei, illetve (nem meglepő módon), hogy melyek az érdeklődési körei.

A teljes cikk: Bármikor letarolhatja a Google-t ez az új kereső

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó