Friss hírek

Hírek

A közösségi média olyan, mint a levegő: nem tudunk meglenni nélküle

A közösségi média olyan, mint a levegő: nem tudunk meglenni nélküle

Hírfigyelő 24-03-11 3316

Több közösségimédia-oldal átmenetileg leállt kedd délután, az Index olvasottsága pedig felpörgött. Mégsem örülhetünk felhőtlenül a jelenségnek, mert alapvető társadalmi problémákra mutat rá, amelyekről szakértőket kérdeztünk.

Kedd délután fél 5 körül átmenetileg leállt a Facebook, az ahhoz kapcsolódó Messenger-alkalmazás, a Threads és az Instagram, kidobta a felhasználókat a felületéről, és nem is engedett vissza senkit. Délután 4 óra után érkeztek az első bejelentések, majd fél órával később már több mint százezer, végül több mint 460 ezer hibabejelentés érkezett a világ minden tájáról. A cikk, amelyben erről hírt adtunk, rövid időn belül olvasók százezreit csábította kattintásra.

A közösségimédia-oldalak olyanok, mint a lakásunkban a fűtés vagy a gáz, alapvetőnek vesszük. Amikor pedig eltűnik az életünkből, akkor kiszolgáltatottnak érezhetjük magunkat

– jelezte az Indexnek Aczél Petra, a MOME kommunikáció- és médiatudomány-professzora. A szakértő szerint már nagymértékben függünk az alkalmazásainktól, erre mutatott rá a mostani átmeneti leállás is, és az arra adott reakciók. „Ha eltűnnek ezek az alkalmazások, akkor azt érezzük, nincs velünk valami, amitől okosabbnak érezzük magunkat. Ez nem olyan, mint amikor nincs joghurt a boltban, sokkal inkább magunkat látjuk inkompetensnek” – világított rá Aczél.

A teljes cikk: A közösségi média olyan, mint a levegő: nem tudunk meglenni nélküle

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó