2025. július 30., szerda - Judit

Nem elég használni az MI-t, ismerni is kell a veszélyeit. Az utóbbi években a mind nagyobb teret nyerő mesterséges intelligencia alapú szolgáltatások egyre inkább megmozgatják…
Egyre közelebb az AI Summit Budapest rendezvény kezdési időpontja, amely egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai és a nemzetközi szakértők és érdeklődők számára, hogy valós betekintést…
Irán állt Donald Trump elnökválasztási kampányának hekkelése mögött − erősítették meg amerikai hírszerzők. Az FBI és más szövetségi ügynökségek közös nyilatkozatban közölték, hogy Irán úgy…
Akár 1 perc AI-fogmosással is javul a hatékonyság. Közismert az az általános fogorvosi ajánlás, amely szerint minden nap legalább kétszer 2 percet kellene a fogmosásra…
Adathalász módszerekkel próbálkoznak a rosszindulatú felek, a CrowdStrike nevében küldenek ki e-maileket. A cél lehet az érintett rendszerekhez történő hozzáférés, vagy a további károkozás is.…
Nyugdíjba vonul a GPT-3.5, helyébe lép a GPT-4o mini, mely amellett, hogy a fejlesztőknek sokkal kevesebbe kerül, még ügyesebb is. A változás érinti a ChatGPT-t…
Július 19-én reggel érkezett a hír, hogy világszerte bankok, repterek, kórházak, biztosítók, vasúti rendszerek, de még futballklubok informatikai rendszerei is leálltak és teljesen használhatatlanná váltak,…

Események

Error: No articles to display

Versenyben

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

A Shopper Park Plus Nyrt. property management partnere az ESTON International - Savills

A Shopper Park Plus Nyrt. property management partnere az ESTON International - Savills

More details
Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője