2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Versenypiaci hírek

Több száz keresztény vállalkozó találkozik a fővárosban

2024-05-22 657

Keresztény vállalkozók gyűlnek össze május 29-én Budapesten az immár hatodik alkalommal megrendezett Országos Keresztény Vállalkozói Konferencián. Az esemény sajátos módon kapcsolja össze az üzletet és a lelkiséget, a színpadon ugyani vállalkozók és egyházi személyek váltják majd egymást.

„Az előadások alapján ez egy menedzsmentkonferencia” – mondta el Sipos Zoltán főszervező. - „Előadóink szakértők és vállalatvezetők, akik megosztják tudásukat. De emellett helyet kap a programban a keresztény értékelvűség is, mert azt valljuk, hogy helye van a keresztény gazdaságetikának a piacon.”

Az idei előadók között van prof. dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, Keleti Arthur AI-szakértő és jövőkutató, de a kerekasztal-beszélgetésben vesz részt Szabados Richárd, a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség ügyvezetője is.

Több vállalkozó is megosztja majd tapasztalatait, így például Kemenes Edith, a Kemenes Cukrászat tulajdonosa, Gyaraki József, a REGIO játékkereskedés alapító ügyvezetője és Mihályi Magdolna, a Jobtain ügyvezetője. Színpadra lép Batthyány-Schmidt Margó és dr. habil Papp Miklós atya is. A műsorvezető Gundel Takács Gábor lesz. A keresztény értékrendű vállalkozók szervezett kapcsolatépítés keretében ismerkedhetnek majd meg egymással az esemény során.

A konferencia programja itt érhető el: https://keresztenyvallalkozo.hu/

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője