2025. július 29., kedd - Márta

Versenypiaci hírek

Zsolnay gint díjaztak a londoni gasztro Oscar-on

2023-08-03 754

Dupla arany csillaggal értékelték Londonban, a gasztronómia Oscar-jaként szamon tartott nemzetközi élelmiszeripari versenyen a Zsolnay gin-t.

Kiemelkedő eredményt ért el, két arany csillagot kapott a Great Taste Awards-on a Zsolnay Gin, amely a világhírű Zsolnay márka és a Búzavirág gin közös munkájának eredménye. A nemzetközi, 400 tagból álló szakmai zsűri most találkozott először a Zsolnay magyar ginnel. Bár a bírákat nem befolyásolta a külalak, hiszen vakkóstoláson esett át a tétel, a világmárka és az ital készítői nagyon büszkék az elért eredményre.

Mérhetetlenül örülünk az eredménynek, hiszen azt hittük, a beltartalom - köszönhetően a Mecsekben található fűszereknek -, leginkább a magyarországi ízlésnek felel meg, azonban kiderült, nemzetközi szinten is megállja a helyét. Nem is akárhogyan”

állapította meg a Búzavirág gin alapítója, Bárány Péter. A márkatulajdonosokban a díj megerősítette az exportra irányuló szándékot. Eddig ugyanis az egyedi csomagolású ital a reptér mellett leginkább a turisták által látogatott prémium vendéglátóhelyeken, az 5 csillagos szállodák bárjaiban, és belvárosi éttermekben volt kapható, a napokban kézhez kapott eredmény után céllá vált a nemzetközi piac is.

További információ:
https://buzavirag.com/zsolnay/
https://www.facebook.com/zsolnaygin

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display

Versenyben

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Stratégiai bővítés Nyíregyházán

Stratégiai bővítés Nyíregyházán

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője