2024. május 10., péntek - Ármin

Versenypiaci hírek

Generációváltás: cégek tízezrei lehetnek veszélyben

2023-06-28 913

Tömegesen érik el a nyugdíjkorhatárt az elkövetkező években a családi vállalkozások vezetői, és egy friss kutatás szerint közel kétharmaduknak semmilyen terve nincs az utódlással kapcsolatban. Molnár Szabolcs szervezetfejlesztő arról beszélt, hogy a legtöbb cégalapítónak nincs problématudata, nem hajlandóak beszélni a témáról, mert az olyan, mintha a halálukkal foglalkoznának. Ezzel viszont többet árthatnak a cégnek és családtagjaiknak, mint amennyit szerintük használnak.

A rendszerváltó államokra, így Magyarországra is jellemző, hogy a vállalkozók számára egyszerre dördült el a startpisztoly és 1989 után rengetegen alapítottak céget. Míg ennek a nyugati országokban van egy folytonos mintázata, addig nálunk a baby boomhoz hasonlóan generációváltási boom következhet, hiszen, akik annak idején 30-40 évesen alapítottak céget, most egyszerre vonulnak nyugdíjba.Molnár Szabolcs, a Generációk Partnere ügyvezetője úgy látja, ez makrogazdasági szinten is komoly veszélyforrás.

Egy-egy fronton már az állam is elkezdett foglalkozni a problémával, azonban az érintettek edukációja rendkívül fontos és nem helyettesíthető. Az átadók ugyanis legbelül úgy érzik, a nyugdíjba vonulás olyan, mintha a saját temetésüket kellene megszervezni, és inkább halogatják a témát.A Generációk Partnere és a Pannon Egyetem közös kutatásának eredményei szerint a válaszadók 61 százalékának semmilyen terve nincs az utódlással kapcsolatban.

„Az utódlás az alapító számára egy komoly gyászfolyamat, ami gátolja vagy sok esetben meg is akadályozza a cég sikeres átadását a következő generációnak” – mutatott rá.Molnár Szabolcs elmondta, a legkirívóbb gond az, hogy a cégeknek semmilyen írott terve nincs arra vonatkozóan, hogy miként zajlik majd az utódlás, annak milyen fázisai lesznek, mit csinál utána a jelenlegi cégvezető. Az is intő jel lehet ebben a tekintetben, ha az alapító nem tud elmenni egy-két hét szabadságra úgy, hogy nem veszi fel a telefonját sem, mert ez egyértelműen azt jelenti, hogy a cég nem tud működni nélküle. Olyan céget pedig nem lehet sem sikeresen átadni, sem méltó áron eladni, amely mindennapi működésének aktív fogaskereke annak tulajdonosa.

Erős érzelmi töltete van a cég átadásának

Pálos Ildikó generációváltás-szakértő arról beszélt, hogy három alappillére van egy sikeres generációváltásnak.

„Az egyik tehát, hogy egy szervezetfejlesztési folyamat során úgy kell átalakítani a céget, hogy az az alapítótól függetlenül is működőképes legyen. A másik az érzelmi vonal, azaz nyíltan kell otthon az utódlásról beszélgetni, mert ez a helyzet rengeteg kimondott és kimondatlan frusztrációt szül az érintett családtagokban. A harmadik pedig, hogy felkészítsük a céget, hogy mind jogi, mind adózási szempontból a legkedvezőbb helyzetben várja az átadást.” – sorolta.

Hozzátette, struccpolitika abban bízni, hogy majd a könyvelő és az ügyvéd segít a generációváltásban, mert ők havi, illetve éves rutinokban jártasok és nincs tapasztalatuk egy ilyen, három évtizedenként egyszer előforduló helyzettel kapcsolatban. Le kell ülniük a családtagoknak és tervezni kell, alaposan, mindent átrágva.Pálos Ildikó arra is rámutatott, hogy a generációváltás a cég alkalmazottjait is érintheti, hiszen, ha a vezető átadja a stafétát, akkor azzal sok minden megváltozhat.

„Az utód nem lesz olyan, mint a korábbi igazgató és nem is lehet ezt elvárni, hiszen hiába ugyanaz a vezetékneve az új főnöknek, más a személyisége és egy másik generációhoz tartozik. Nem ugyanolyan irányokat fog meghatározni, rengeteg változást fog hozni, de türelemmel kell hozzáállni ehhez az időszakhoz bízva abban, hogy a fejlesztésekkel tovább gyarapodhat a cég” – magyarázta.

A Generációváltás a családi vállalkozásokban című könyv társszerzője kiemelte, jelenleg Magyarországon többnyire az első generációs vállalkozók érnek el az utódlás fázisába. Mivel ők az alapítók, azaz anno nem úgy vették át a szüleiktől a céget, így semmilyen tapasztalatuk nincs arra vonatkozóan, hogy egy ilyen helyzetben mihez kell kezdeni. A folyamatba éppen ezért érdemes olyan szakértőktől segítséget kérni, akik korábban sok céget támogattak a generációváltásban. Azonban a szereplők többsége – talán büszkeségből – sajnos csak akkor kér segítséget, amikor már megtörtént a baj. Pedig a helyzetükkel nincsenek egyedül. Ilyen vagy olyan formában minden család hasonló kihívásokkal küzd.

I Forrás: Generációk Partnere/Pixabay

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

More details
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

More details
A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

More details
Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

More details
Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

More details