2026. április 9., csütörtök - Erhard

Versenypiaci hírek

Indul Magyarország első kriptoáruháza

2023-05-30 578

Nagykereskedelmi áron, hatalmas kedvezménnyel vásárolhatunk elektronikai cikkeket. Ilyen még nem volt! Júniusban elindul az első kriptoáruház Magyarországon, ahol az összes olyan elektrotechnikai termék elérhető lesz, ami Európában népszerű. A kezdeményezés azért is úttörő, mert úgy juthatunk a készülékekhez, hogy csak egy töredékét fizetjük be, a többit pedig jutalomként, több mint száz százalékos kamatra kapjuk.

Az új kriptoáruház lényegében egy világot megcélzó online elektronikai webáruház, amelyben csak kriptovalutáért lehet majd vásárolni. Ez a kezdeményezés nem csak azoknak jelenthet megoldást, akik befektetnének, hogy aztán egyedülálló, akár évi száz százalékos hozammal vásárolhassák meg a legújabb telefont vagy egyéb elektrotechnikai cikkeket, hanem azoknak is, akik mondjuk szeretnek előre gondolkodni.

„A kriptoáruházzal szeretnénk az eladósodottság növelése helyett – vagyis a vedd meg hitelre elvvel szemben - a megtakarítási hajlandóságot növelni. A webáruházban tokeneket lehet vásárolni, azaz gyűjteni, amivel számtalan jutalomban részesülhetünk az úgynevezett stakelés, vagyis zárolás által, ami lényegében olyan, mint egy kriptobetét. Itt azonban egyedülálló kamattal is számolhatunk, ami évi száz százalék is lehet” - magyarázta a kriptoáruház működési alapelveit Kun Róbert, a hamarosan induló CoinPhone.eu tulajdonosa és ügyvezetője.

Így vásárolhatunk a legkedvezőbben

A kriptoáruházat a Happy-Panda Handels Gmbh osztrák cég hozza létre, így biztosítva a legjobb nagykereskedéses árakat. A kripto-webshopban többféle kriptovalutával – többek között BTC, ETH - is fizethetünk, ám a platform saját tokenje, a LiveGreen Coin (LGC) nyújtja a legtöbb kedvezményt. És hogy mit jelent ez a gyakorlatban?

„Ha LGC Tokent vásárolunk, azaz elkezdünk gyűjteni, úgy számtalan jutalomban részesülhetünk a stakelés által. Néhány példát említve, az ApeSwap.finance-en LGC likviditásért cserébe 110 százalékos éves jutalmat kapunk, méghozzá dollárban (USDT). Csak simán token stakelésért a VizslaSwap.com-on több mint 75 százalékot kaphatunk USDT-ben, de akár 78 százalékot bitcoinban is. A BabyDogeSwap-on is 60 százalék körüli a jutalom dollárban. Ez azért igen csábító, hiszen USDT jutalmak a piacon átlagban mindössze a körülbelül 10 százalékot érik el, ami egy befektetés esetében hatalmas különbséget jelent” - tette hozzá Kun Róbert.

Az ügyvezető egy konkrét példán keresztül is bemutatta, miért nyerhetünk azon, ha a kriptoáruházban vásárolunk és nem egy üzletben vagy egy szolgáltatónál veszünk mondjuk részletre telefont többéves hűségidővel.

„Ha valakinek most rendelkezésre áll a telefon árának a fele, mondjuk 200.000 forint, és ezt leköti két évre - ennyi szokott a telefon törlesztője lenni -, két év múlva ugyanúgy megvan a 200.000 forint értékű LGC Tokene de kapott több mint 440.000 forintnyi dollárt, amiből fedezheti a következő telefonját” - magyarázta az ügyvezető.

coinphone.eu mintegy 3 hét múlva startol el és a cég reményei szerint hamar elérhetik egy nagyobb volumenű telekommunikációs áruház forgalmát. 

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője