2024. március 29., péntek - Auguszta

Versenypiaci hírek

Megérkezett a HR-esek Tripadvisor-a

2023-05-16 319

A HRshaker Magyarország első olyan ingyenes online platformja, ami összeköti a HR-eseket a beszállítókkal, ráadásul ajánlással. A honlap sokéves tapasztalat után jött létre és egyedülálló abban a tekintetben is, hogy célirányosan feltett kérdésekkel és videóinterjúkkal teszi átláthatóvá a beszállítók erősségeit vagy a róluk szerzett tapasztalatokat.

„A HRshaker ötlete onnan jött, hogy évek óta munkaerő-közvetítői vagyunk multinacionális cégeknek. Emiatt nagyon szoros kapcsolat alakult ki közöttünk, mert minden héten együtt vagyunk velük a csoportos kiválasztásoknál, ezen felül naponta többször egyeztetünk még létszámigényekről is. Ez mondhatni baráti kapcsolat, aminek során nyilván felmerülnek egyéb olyan kérdések is, amik nem kizárólag a toborzáshoz kapcsolódnak. Például, hogy milyen magánegészségügyi szolgáltatót hívjon be, vagy olyan mindennapos dolgok, mint hogy elszakadt a kollégák munkaruhája és melyik céghez érdemes fordulni, ha eddig mellényúltak és nem a megfelelő minőséget kapták. Emellett még rengeteg olyan szakmai kérdéssel kerestek minket, aminek mi egyáltalán nem vagyunk a szakértői, de a partnereinken keresztül fel tudjuk térképezni, hogy kinek milyen beszállítóval van jó tapasztalata. Előfordul, hogy két-három napig is megpróbálunk felkutatni olyan beszállítót, aki nem csak ár-érték arányban jó, hanem jó szívvel ajánljuk is” - fejtette ki Kreisz Eszter, a hrshaker.hu alapító-tulajdonosa, a munkaerőközvetítéssel foglalkozó Tehetségrendszer ügyvezetője.

A cég tavaly szeptemberben már eljutott odáig, hogy két kollégájuk gyakorlatilag csak ezeknek a kapcsolatoknak a feltérképezésével foglalkozott. Ekkor határozták el, hogy egy online platformon kötik össze a HR-eseket a beszállítókkal, ráadásul minden partnerük ajánlása tapasztalaton is alapul.

„Amit a HR-esek a leginkább keresnek a platformunkon, azok a képzések és a különféle tréningek. Ez lehet akár vezetőképzésről szóló tréning is, de olyan szakmai képzés is, ami targoncavezetői jogosítványt ad. A HR szoftver szintén izgalmas téma, mert sok cég jutott el ahhoz a stádiumhoz, hogy nem tudják már Excel-táblában követni a bérelszámolásokat és a toborzással kapcsolatos feladatokat. Egyre több szoftver van, amiből választani lehet, ilyenkor pedig nagyon jól jön egy tapasztalati ajánlás. Népszerű a fejvadász vagy munkaerő-közvetítés, illetve kölcsönzés is. Amiben még sokan keresnek beszállítót, de meglepő módon nem ad rá igazából egy-két találaton kívül releváns eredményt a Google, az a munkáltatói márkaépítés” - mondta el a tulajdonos.

Táblázat helyett online platform

Kreisz Eszter azt is elmondta, a kezdeteknél még táblázatban gyűjtötték össze a beszállítókat, hamar rá kellett azonban jönniük, hogy sokkal célravezetőbb és átláthatóbb egy online platform.

„Azon is gondolkodtunk, hogy egy Dropbox-linket küldünk a HR-eseknek, hogy onnan mazsolázhassanak. Ekkor derült ki, hogy egy HR igazgatónak maximum két-három olyan kontaktja van, akitől szívesen kér ajánlást, a generalisták pedig még kevesebb emberrel tartják a kapcsolatot. Éppen ezért, ha egy HR-igazgató a kontaktjain keresztül nem talál megfelelő beszállítót, akkor csak az internetes keresőkhöz fordulhat. Ilyenkor pedig az történik, hogy egy táblázatban összegyűjtenek 20 szolgáltatót, és egyesével elkezdik felhívni őket. Az oldalukon keresik a referenciákat, amit a legtöbb esetben nem találnak, majd ajánlatokat kérnek, de sokszor nem is igazán tudják, hogy mire kérjenek ajánlatot, ha eddig még azon a területen nem kerestek. Ez több hetet visz el és még ekkor sem garantált a siker” - magyarázta Kreisz Eszter.

Az ingyenes honlap rengeteg időt és energiát spórol meg a HR-eseknek azzal, hogy egy alapos és releváns feltérképezés után a lehető legtöbb szempontból és legpontosabban igyekszik letapogatni a beszállítókat.

„Minden terület feltérképezésének úgy vágtunk neki, hogy a több mint ötven HR vezetővel való kontaktunkat egyesével felkerestük és órákig faggattuk őket ezekkel a kategóriákkal kapcsolatban. Feltérképeztük, mi az, amivel már ráfáztak, mi az, ami kiderült a cégekről vagy épp mi az, amit máshogy csinálnának. Ebből összegyűlt egy 35 pontos lista, mi pedig ezeket a kérdéseket feltesszük a beszállítóknak. Nem unalmas leírásokat tartalmaz az oldalunk, hanem egészen konkrétan össze van gyűjtve, hogy miben a legjobbak, milyen termékeik vannak, amivel szerintük érdemes elindulnia egy cégnek, vagy ami probléma lehet egy cégnek, azt a megoldás oldaláról mutatják be. Egy kategóriát minden szempontból igyekszünk körbejárni és úgy mutatjuk be a partnereket, hogy a kisugárzásuk is átjöjjön. Sok esetben videó-interjúkat is használunk, hogy a HR-esek láthassák, létrejöhet-e az üzleti kémia a beszállítóval” - fejtette ki a tulajdonos.

Átláthatóság és célirányos információk

Kreisz Eszter elmondta, az oldal készítése során próbálták minél jobban desztillálni az általuk összegyűjtött tudást, és a HR-eseknek minél pontosabban és célirányosabban átadni az információkat.

Tudjuk, milyen kevés ideje van egy HR-esnek, de ha esetleg felkelti egy partner az érdeklődését, a beszállítók saját shakeres aloldalán bővebben tud róluk olvasni, méghozzá HR-szemszögből. Ami még segítség lehet a kiválasztás megkönnyítésében, hogy értékelni lehet a beszállítókat. Tehát ha egy HR-es dolgozott már velük, egy alapos szöveges értékelést és csillagos értékelést is tud adni a beszállítónak. Aki pedig keres, ő már eleve látja, hogy ki az, aki ajánlja, ki az, aki dolgozott már vele.”

A platform alapítója szerint nem csak az időspórolás az előnye az általuk fejlesztett oldalnak, de valódi újításnak számít, hogy mostantól egy kattintással transzparenssé válhatnak a cégek.

Sokszor csak a megérzéseire hagyatkozhat egy HR-es és nagyon gyorsan kell nagyon nagy volumenű pénzekről döntenie, hogy kinek adja oda. Ráadásul egy pajzsként kell ott állnia és megszűrnie, hogy valóban a legjobbat kapja és mindenki jól járjon. Az idő mellett ez lelkileg is egy nagyon megterhelő folyamat, éppen ezért lehet nagy segítség nekik az a transzparencia, amit mi nyújtunk”

- tette hozzá Kreisz Eszter.

A HRshaker egy formális rendezvénnyel, a HRshaker Launch Party-val mutatkozik be, amelyet május 25-én tartanak a Zwack Múzeum Rendezvényteremben. Az eseményen értékes ajándékokat is kisorsolnak a részvevők között.

| Forrás: HRshaker

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

More details
Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

More details
Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

More details
Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

More details
Nem akármilyen csalást lepleztek le a Liszt Ferenc reptérre vonatkozóan

Nem akármilyen csalást lepleztek le a Liszt Ferenc reptérre vonatkozóan

More details
Ennyi volt: Betiltották az AMD és az Intel processzorainak használatát is a kormánygépekben Kínában

Ennyi volt: Betiltották az AMD és az Intel processzorainak használatát is a kormánygépekben Kínában

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Így is jelenthetik a gyermekek az online bántalmazást

Így is jelenthetik a gyermekek az online bántalmazást

More details
Hatalmas bajban vannak a kerékpárgyártók

Hatalmas bajban vannak a kerékpárgyártók

More details