2025. március 29., szombat - Auguszta

Versenypiaci hírek

Melyik alumínium dobozt lehet újrahasznosítani?

2023-04-25 488

A válasz egyszerű: mindegyiket! Az élhetőbb, tisztább környezet közös érdekünk. A visszaváltásuk, majd újrahasznosításuk kevesebb energiafelhasználást, következésképpen kisebb környezeti terhelést jelent. Ráadásul a visszaváltó automaták, amelyek a legjobb megoldást kínálják, még adnak is érte pár forintot.

Sörös, üdítőitalos, teás vagy energiaitalos doboz – az aludobozok visszaváltása elsősorban nem a pénzről, hanem a környezetünkről szól. Egymilliárd darab alumíniumdobozt bocsátanak ki évente csak Magyarországon, világviszonylatban ez a szám eléri a 250 milliárdot. Ez az egyébként is elképzelhetetlen mennyiség rengeteg hulladékot, üres italosdobozt jelent. A jó hír ebben az, hogy alumíniumról van szó, tehát értékes hulladékként jelentkezik a háztartásokban, és nem csak azért, mert ha visszaváltjuk, pár forintot kaphatunk darabjáért, hanem azért is, mert olyan nyersanyagról van szó, amely végtelenszer és költséghatékonyan újrahasznosítható. Azzal pedig, ha bent tartjuk a körforgásban az üres aludobozainkat, a környezetvédelemért is tettünk egy lépést.

A környezet megóvása felelősség

A magyar lakosság környezettudatos gondolkodása, a szelektív hulladékgyűjtésre mutatott hajlandósága és tájékozottsága az újrahasznosítás környezetre tett pozitív hatásáról, európai viszonylatban is magasnak mondható, derült ki az Every Can Counts 2022-ben végzett – a magyar piacra is kivetített – kutatásából: a megkérdezett magyarok több mint fele (56 százaléka) rendszeresen külön gyűjti az otthon fogyasztott italos dobozokat. Ez biztató arány, azonban ez még növelhető is lehetne. Sajnos sokan a visszaváltott aludobozok értékét nem tartják elegendőnek, így a dobozok a visszaváltó automatákig már nem jutnak el.

Ez ellen pedig csak szemléletváltással lehet tenni: az alumíniumdobozok visszaváltásával tehetünk a környezetünk védelméért, és valami sokkal nagyobb kezdeményezésnek lehetünk részesei, ami messze túlmutat azon, amit pénzben visszakapunk az automatákból.

Váltsuk vissza: tartsuk körforgásban!

Az alumínium dobozok visszaváltása sokkal többet jelent a jövőnknek, mint azt gondolnánk. Környezetünk stabilitása és fenntarthatósága tőlünk, fogyasztóktól függ, ugyanis a legapróbb tudatos döntésünk is hozzájárulhat a természeti környezetünk megóvásához.

Ha tudatosítjuk magunkban, hogy az általunk megtermelt hulladéknak miért és hol van a legjobb helye, ha nem az anyagi viszonzást, hanem a környezettre tett pozitív előnyöket nézzük, sokat tehetünk egy élhetőbb jövőért.  A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése az egyik olyan kulcsfontosságú tevékenység, amelyet az éghajlatváltozás elleni küzdelemben megtehetünk.

„Csak az alumíniumdobozok újrahasznosításával 4 millió tonna szén-dioxidot takaríthatunk meg évente, ami egyenértékű egy 470 000 lakosú európai város éves kibocsátásával. Egy aludoboz újrahasznosítása 95 százalékkal kevesebb energiába kerül, mint egy új előállítása, és ez az alumínium esetében azt is jelenti, hogy végtelenszer megtehető, anélkül, hogy romolna a nyersanyag összetétele” – erősítette meg Vida Péter, a Minden Doboz Visszajár magyarországi képviselője, a Returpack Kft. operatív vezetője.

Aludobozok jótékony célokra

Aki nem azért a pár forintért vinné vissza az üres dobozait, mert beváltaná az érte kapott összeget a kijelölt szuper- és hipermarketekben, dönthet úgy is, hogy jótékony célra használja fel az aludobozok értékét: a kijelölt SPAR áruházaknál elhelyezett Minden Doboz Visszajár automatáknál lehetőség van a Magyar Máltai Szeretetszolgálat javára is felajánlani az összeget.

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Az Echo erős pénzügyi eredményeket ért el 2024-ben

Az Echo erős pénzügyi eredményeket ért el 2024-ben

More details
Gyártó- és építőipari kerekasztalt szervezett a  Hays Hungary

Gyártó- és építőipari kerekasztalt szervezett a Hays Hungary

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Hogy látja kormány a hazai építőipart?

Hogy látja kormány a hazai építőipart?

More details
KKV Summit, 2025. május 7.

KKV Summit, 2025. május 7.

More details
Digitális tudatosság játékosan

Digitális tudatosság játékosan

More details
DNS error: 7 millió ember genetikai adatai szivárogtak ki

DNS error: 7 millió ember genetikai adatai szivárogtak ki

More details
Egészségesebb, termelékenyebb a munkaerő hibrid munkavégzéssel

Egészségesebb, termelékenyebb a munkaerő hibrid munkavégzéssel

More details
A marketingmunka hatékonysága és az MI

A marketingmunka hatékonysága és az MI

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője