2026. március 16., hétfő - Henrietta

Versenypiaci hírek

Kitárult Magyország kétszázmillió kínai előtt

2023-04-06 906

Mérföldkő a hazai turizmusban: Air China Csunkingból induló repülőgépe április 5-én földet ért a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, fedélzetén három év kihagyás után az első hivatalos kínai turistacsoporttal.

A Magyar Turisztikai Ügynökség tájékoztatása szerint 2023 januárjában a kínai kormány ‒ a pandémia óta elsőként ‒ az Európai Unió tagállamai közül hazánkba engedélyezte a kínai utazási irodáknak, hogy csoportos turistavízummal társasutakat szervezzenek. A most nyitó kínai piacon millió turista várja, hogy útnak indulhasson. A kínai utaztatók 8-10 napos, csak magyarországi helyszíneket kínáló túraajánlatai révén hamarosan akár megtöbbszöröződhet a vendégforgalom a világ egyik legjelentősebb küldőországából.

Közel 200 millió kiutazójával Kína a világ egyik legnagyobb küldőpiaca, ezért kiemelten fontos a magyar turizmus számára is – teszi hozzá a MTÜ, emlékeztetve, hogy 2015 és 2019 között a kínai vendégek száma hazánkban 122 százalékkal, vendégéjszakáik száma pedig 105 százalékkal nőtt. Az ázsiai ország 2019-ben Budapest 9. legfontosabb küldőpiaca volt a vendégéjszakák száma alapján, az összes kínai vendégforgalom háromnegyedét a magyar fővárosban regisztrálták.

Korábban a szervezett kínai turisták európai körútjuk során érintették hazánkat, jellemzően egy, legfeljebb két éjszakát töltöttek nálunk. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint a tavalyi évben egyénileg érkezett 24 ezer kínai vendég összesen 107 ezer vendégéjszakát töltött nálunk, átlagos tartózkodási idejük viszont a más küldőpiacokról hozzánk érkező turistákéhoz képest lényegesen hosszabb volt.

Mint olvasható, az MTÜ kínai közösségi médiacsatornákon a járvány időszakában is mindvégig fenntartotta jelenlétét az ázsiai országban. Az újra nyitás óta pedig aktívan ösztönözte az utazásszervező irodákat, hogy csoportjaik hosszabb utazáson, Budapest mellett Magyarország más tájait is ismerjék meg. Az ügynökség szakmai segítségével így olyan új vidéki desztinációk is helyet kaptak az immáron 8-10 naposra bővült kínai utazási csomagokban, mint a Pécs-Villány turisztikai térség, Eger, Balaton és Hévíz, Debrecen és környéke, vagy Pannonhalma. Az NTAK adatokból látszik, hogy a nyitás bejelentése óta máris mintegy 36 ezer vendégéjszakányi kínai foglalás érkezett erre az évre, és a vidéki előfoglalások például megháromszorozódtak tavaly ilyenkorhoz képest – teszik hozzá.

„A hosszabb, csak hazánkat érintő kínai szervezett utaknak, a csunkingi és sanghaji közvetlen járatoknak köszönhetően hatalmas lendületet kaphat a beutazóturizmus az egyik legfontosabb távoli küldőpiacunkról. A múlt heti géppel még csak egyéni vízummal érkezőket köszönthettünk, azonban nagy öröm, hogy a mai nap már az első hivatalos kínai csoportos turistavízummal rendelkezők is megérkeztek. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy a vendégforgalom 2019 után ismét rekord eredményekkel zárjon” – hangsúlyozta az első, közvetlen járattal, kizárólag magyarországi körtúrára érkező kínai turistacsoport fogadása kapcsán Jakab Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettese.

A teljes cikk: Kitárult Magyország kétszázmillió kínai előtt

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Üzleti hírszerzés, biztonság


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

More details
Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük

Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük

More details
QA menedzsment mint stabilitási tényező az IT-projektekben

QA menedzsment mint stabilitási tényező az IT-projektekben

More details
Itt az utóbbi húsz év legkedvezőbb digitalizációs pályázata

Itt az utóbbi húsz év legkedvezőbb digitalizációs pályázata

More details
Számla nélkül azonnal elveszhet a garancia az ablakcserénél

Számla nélkül azonnal elveszhet a garancia az ablakcserénél

More details
Közösségi megoldások és új klímatörvény-javaslatok

Közösségi megoldások és új klímatörvény-javaslatok

More details
Milyen humanoid robotot küldtek Ukrajnába?

Milyen humanoid robotot küldtek Ukrajnába?

More details
Március 15. a  Bálna Honvédelmi Központban

Március 15. a Bálna Honvédelmi Központban

More details
Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője