2026. június 12., péntek - Villő

Versenypiaci hírek

Az év befektetőit jutalmazták a HIPA gálaestjén

2023-03-28 691

A hagyományoknak megfelelően idén is kiosztották a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elismeréseit az „Év befektetője” gálán, ahol kilenc kategóriában hirdettek győztest. A díjakat Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes, valamint Joó István, a HIPA vezérigazgatója adta át.

 Az „Év befektetője" gálán minden esztendőben az elmúlt év legjelentősebb beruházásai részesülnek elismerésben. A 2022-es átadáson több új díjkategória is megjelent, illetve néhány korábbi valamelyest átalakult.

Ennek megfelelően ezúttal külön díjjal értékelték a legjobb új és állandó újrabefektetőt, illetve beruházásával a legkiemelkedőbb innovatív terméket létrehozó és a legnagyobb volumenű képzési programot indító vállalatot is. Ezen túl az életműdíj kategóriában volt díjazott, illetve a már bevett módon megválasztották az év beszállítóját és ipari parkját.

Tekintettel a rendkívüli befektetői aktivitásra, amely többek között a 6,5 milliárd eurós rekord beruházási volumenben testesült meg, számos elismerésre méltó projekt 2022-es esztendőben. Tavaly összesen 92 kiemelt működőtőke-beruházás kapcsán született pozitív döntés, amelyekhez mintegy 15 ezer új munkahely létrehozása és több tízezer megőrzése köthető. A külföldi működőtőke-beruházások (FDI) földrajzi eredetüket tekintve is kiegyensúlyozottak, hiszen a tőkeberuházások 48%-a keletről, míg 42%-a nyugatról érkezett, a magyar vállalatok által indított beruházások pedig a volumen 10%-át tették ki.

A teljes cikk: Az év befektetőit jutalmazták a HIPA gálaestjén

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője