2016 óta folyamatosan csökkent az adófajták száma Magyarországon: az akkori 60-ról a 2021. év végére már 51-re sikerült leszorítani a különböző elvonások számát. Sajnos ez a tendencia 2022-ben nem folytatódott, sőt, ennek pont az ellenkezőjét láthattuk: ismét közel hatvanra nőtt az adónemek száma. Ráadásul, az 59-es szám egy konzervatív és visszafogott számítás eredménye – mint ahogyan azt az alábbiakban be is mutatjuk. Ez persze nem meglepő, ha mindezt a tágabb társadalmi, gazdasági fejlemények tükrében nézzük: nőtt a költségvetési hiány, magas az infláció és túl vagyunk egy nagyon sajátos energiapiaci helyzeten is, amelyet egyszerre fémjelzett a különféle energiahordozók hiánya és ezzel párhuzamosan bizonyos energiacégeknek a valóban extra méretű profitja.

A rendkívüli helyzetek pedig láthatóan rendkívüli intézkedéseket igényeltek.

Kata – nincs és mégis van

Régen volt az adózás annyira a közbeszéd homlokterében, mint amikor a katát, vagyis a kisadózó vállalkozások tételes adóját (majdnem) eltörölték. Bár nézőpont kérdése, hogy ez az adó a fekete jövedelmeket fehérítette vagy a szürkejövedelmeket növelte, a jogalkotó mégis inkább a trükközés melegágyának látta és jobbnak gondolta erőteljesen korlátozni az alkalmazhatóságát. Ugyanakkor a közkeletű vélekedéssel ellentétben a kata adónem nem szűnt meg, csak drasztikusan átalakult, és így immáron csak egy nagyon szűk kör élvezheti annak előnyeit. Azaz, bár sokak számára megszűnt létezni, de ettől még nem lett kevesebb adónk.

A különadó különadója nem új adó

Hazánkban azért is van kódolva, hogy aránylag sok adónem legyen, mert a különadók rendszere immár szinte adópolitikánk tradicionális részévé vált. A múlt évben pedig megismerhettünk egy új kifejezést, a pótadót, ami tulajdonképpen a különadó különadója. Ebbe a nem túl nemes körbe került be a kiskereskedelmi pótadó és a biztosítási pótadó.

Ezeket tekinthetnénk akár teljesen új adónemeknek is, ám szakmai okokból ezt mégsem tartottuk indokoltnak. Ezek az elvonások ugyanis, bár részben új néven és új jogszabályban jelentek meg, mégis már meglévő adóknak a mértékét növelték, úgy, hogy nem változtattak sem az adótárgyon, sem az adóalanyon, sőt még az adóalapon sem. Emiatt ezeket elméleti oldalról nem tekinthetjük különálló adónemeknek, és így nem növelik tovább az adónemek egyébként is jelentősen felduzzadt számát.

Az „igazi” különadók

Születtek azonban a múlt évben is „igazi” különadók, olyanok, amelyek eddig vagy egyáltalán nem léteztek, vagy amelyek régi adónemeket elevenítettek fel. Ilyen a hitelintézeti különadó, a kőolajtermék-előállító különadója, a KÁT/METÁR termelők különadója, a kiegyenlítői kapacitás nyújtását terhelő különadó és a gyógyszergyártók különadója. De, hogy fokozza a definíciós zavart, a kormányzat ilyen különadóként vezette be az (értékpapír-)tranzakciós illetéket és a távközlési pótadót is. Ez utóbbiakat ugyanis már külön adónemeknek tekintettük, mivel más az adóalapjuk (és részben az adótárgyuk is), mint a névadó rokonaiknak.

A különadók között érdekes színfolt a tavaly bevezetett „légitársaságok hozzájárulása”, amely saját magán túlmutató jelentőségűvé vált. Míg az adó egyrészt a légitársaságok és a kormány közötti szópárbaj kereszttüzébe került, addig meglódította az egyik olyan budapesti önkormányzat fantáziáját is, amelynek területén részben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér terül el. Vélhetően ugyanis ebből a különadóból merített ihletet, amikor egy olyan települési adót próbált bevezetni, amelynek szintén az utasforgalom képezi az alapját. Ez jelenleg ugyan még nem járt sikerrel, hiszen a Kúria egyelőre felfüggesztette az alkalmazhatóságát, de jól mutatja azt a közkeletű bölcsességet, hogy kellő kreativitás mellett nagyon kevés olyan dolog van, amit ne lehetne megadóztatni.

| Forrás: Jalsovszky Ügyvédi Iroda