2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Versenypiaci hírek

Budapest lett Európa legnagyobb filmgyártó bázisa London után

2023-01-04 664

A magyar filmipar bevétele csúcsot dönt, a regisztrált összköltés meghaladja a 250 milliárd forintot, ami 20 százalékos növekedés tavalyhoz képest. Erről Káel Csaba beszélt az Origónak adott interjúban.

"Az elmúlt időszakban Budapest lett Európa legnagyobb filmgyártó bázisa London után, az élvonalbeli gyártók nálunk forgatnak a legfelkapottabb világsztárokkal. Azok a szakemberek, akik például Ridley Scottal dolgoztak nálunk, a magyar produkciók számára is rendelkezésre állnak" – fogalmazott Káel Csaba.

A járványhelyzetből kovácsolt pozitívumnak tartja, hogy a kormány gazdaságvédelmi akcióterve keretében támogatja az NFI fóti filmgyártó bázisának felújítását, korszerűsítését és négy új stúdióval való bővítését.
Ez minőségi ugrást jelent a hazai filmiparnak, hiszen már ott van több díszletváros, amiben különböző korokat lehet forgatni – mondta, hozzátéve, hogy ősszel fejeződött be egy ígéretes történelmi mozifilm, a Most vagy soha! forgatása, ami március 15. eseményeit dolgozza fel.

Megemlítette Káel Csaba az interjúban, hogy a mozik száma brutálisan csökkent az elmúlt tíz évben, és szinte a plázamozik maradtak csak életben. "Magyarország nagyobb része nem, vagy csak óriási vállalás árán tud eljutni moziba. A Nemzeti Művelődési Intézettel azon dolgozunk, hogy a kultúrházakban életre keltsük a közösségi moziélményt, rendszeresen vetítsenek magyar filmeket. Ezt egészíti ki egy programunk is az Oktatási Hivatallal és KIFÜ-vel karöltve, amelynek célja, hogy az alapfilmeket bevigyük az iskolákba".

Szólt Káel Csaba az elsőfilmesek támogatásáról is, kiemelve az idén bemutatott Magasságok és mélységek című alkotást, Csoma Sándor rendezését, amely a hegymászó Erőss Zsolt feleségének drámáját dolgozza fel.

Szeretnénk az elsőfilmeseknek segíteni a továbbiakban is. Nagy eredménynek tartom, hogy kezdetben 67 millió volt, és most már 120 millió forint a felső határa a gyártási támogatásnak a játékfilmek esetében".

A filmügyi kormánybiztos arról is beszélt, hogy terveznek egy régiós filmvásárt, aminek része lenne, hogy a magyar filmeket a forgalmazóknak premier előtt bemutassák. Kitért arra, hogy a filmkészítőknek olyan platformot akarnak teremteni, ahol minél több koprodukció születhet.

"Budapestre tervezzük a helyszínét ennek a szakmai fórumnak, míg Veszprém és a régió a magyar filmek bemutatkozási helye maradna továbbra is" – fogalmazott Káel Csaba.

| Forrás: turizmus.com - Fotó: 123rf.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője