2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Versenypiaci hírek

A magyar vállalkozásokat hozzák előnyös helyzetbe az új építési jogszabályok

2022-12-13 823

Ami az állam pénzéből épül Magyarországon, annak ezentúl meghatározó mértékben a magyar munkaerőre és mérnöki tudásra alapozva, magyar alapanyagból és technológiával, a magyar gazdaságot gyarapítva kell készülnie – jelentette ki az Építési és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) ünnepi közgyűlésén.

Csepreghy Nándor elmondta: részben elkészült, részben előkészületben van két fontos jogszabály, az állami beruházásokat szabályozó törvény, valamint a magyar építésgazdaság kerettörvénye. Ezek által elsősorban a nemzeti szuverenitást, a nemzeti önellátó képességet és a nemzet önerőből való növekedési képességét kívánják érvényesíteni, úgy, hogy a magyar építésgazdaság és közlekedés a növekedést támogassa a magyar vállalkozások előnyös helyzetbe hozása révén. A patrióta, protekcionista gazdaságpolitika az uniós tagság keretei között is lehetséges, ahogy azt számos nyugati példa mutatja – fejtette ki.

A magyar tulajdonban lévő építőipari vállalkozások meghatározó arányának kialakítását és megtartását nem a versenypiaci körülmények ellenében, hanem versenyképességet javító programokkal és szabályozásokkal kívánják elérni – mondta az államtitkár.

Csepreghy Nándor kifejtette: a gyakorlatban ritkán fordul elő, hogy a német, a francia vagy az osztrák infrastruktúrát magyar vagy lengyel vállalkozás építse.

A magyar építésgazdaság ugyanakkor 80 százalékban importalapú, ami egyúttal azt is jelenti, hogy amikor az uniós támogatásokból építünk, a források jelentős része „egy nem is túlságosan közvetett transzferen keresztül” rögtön visszaáramlik a támogató országokhoz – mutatott rá.

„A rendszerváltás után 32 évvel, Orbán Viktor ötödik kormányában arra vállalkoztunk, hogy ezt a tendenciát végérvényesen megváltoztassuk” – fogalmazott. Hangsúlyozta ugyanakkor: nem elég, ha egy vállalkozás magyar, jónak is kell lennie.

Az államtitkár ismertette: el akarják érni, hogy a szabályozás hátrányból előnnyé, a növekedés katalizátorává váljon, ezért az „elmúlt emberöltő” legnagyobb arányú bürokrácia-csökkentését hajtják végre az iparágban. Kigyomlálják a szabályok közül azokat, amelyek feleslegesen nehezítik meg az építésgazdaságban tevékenykedők életét. Az új törvény gyorsítani fogja a beruházásokat – mondta. Emellett az új kerettörvény célja, hogy a szakmai és a helyi közösségeket visszahelyezze jogaiba.

Kiemelte, hogy a minisztériumot a „semmit a szakmáról a szakma nélkül” elv vezérelte a törvény megalkotása és az elmúlt hónapok munkája során.

Az új szabályozás másik alapelve, hogy az utolsó szó jogát visszaadja a helyben élőknek. Az államtitkár példaként említette Budapestet, a Balaton parti településeket, a Fertő-tó környékét, valamint az ipari beruházások vonzáskörzetében élőket.

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke Nyugat-Európa meghatározó gazdaságainak építőipari várakozásairól egyebek mellett elmondta: a folyamatban lévő beruházások még hajtják az építőipart, ugyanakkor azok kifutása már jelentős kihívások elé állítja az ágazatot. Ezek között említette a szűkülő lakossági lehetőségeket, a piacok kiszámíthatatlanságát és az állami források beszűkülését.

A visszaesés mértéke ott lesz kisebb, ahol az állam tud forrásokat biztosítani annak érdekében, hogy a vállalkozásokat segítse, életben tartsa, és tud biztosítani olyan munkát, amely átmenetileg felszívja a foglalkoztatásból kikerülőket – mutatott rá.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke elmondta: az utóbbi öt év legnehezebb évét zárja az építőipar. A vállalkozások egészen más körülmények között szerződtek egy-két évvel ezelőtt a munkákra, a megvalósítás feltételei jelentősen megváltoztak egyebek mellett a növekvő árak, a forint árfolyamának gyengülése és a beszerzési láncok akadozása miatt.

Mindezek ellenére a szövetség várakozása szerint az építőipar teljesítménye idén reálértéken 3-4 százalékkal több lehet a tavalyinál, folyó áron pedig akár 20 százalékos is lehet a növekedés.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy fogy a megrendelés. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor jövőre az építési volumenben 20-25 százalék körüli visszaesésre lehet számítani, de nagy különbségek lesznek az egyes cégek között – fejtette ki Koji László.

I Forrás: kamaraonline.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője