2026. július 2., csütörtök - Ottó

Versenypiaci hírek

3 ezer milliárdos mentőcsomagra lenne szükség a VOSZ szerint

2022-09-23 918

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége egyik javaslata, hogy a dolgozói cafetériába épüljön be egy „Energia-zseb”, vagy „Rezsi-zseb”, amivel a munkáltató adómentesen támogathatja a munkavállalóját.

Részletes energia-kríziscsomaggal állt elő a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), amivel a a kis- és középvállalkozásokat, áttételesen pedig a munkavállalókat védené - írja a portfolio a szervezet közleménye alapján. A közlemény szerint rengeteg vállalkozás – a feldolgozóiparon kívül például a kereskedelem, az építőipar és a szolgáltatások számos terülte is – súlyosan érintett az energiaköltség-robbanásban, és hatékony segítség nélkül tömeges leállások várhatóak, ami súlyos nemzetgazdasági visszaesést okozhat. Mint írják, a mostani a koronavírus-válságnál is erősebben rázhatja meg a magyar gazdaságot.

Perlusz László, a VOSZ főtitkára a Portfolio-nak elmondta: a javaslatcsomag 2-3 ezer milliárd forintba kerülne. Ekkora összegre van szükség, hogy elkerülhetőek legyenek a tömeges cégleállásokat. Kiemelték, hogy mivel a problémák egyszerre jelentkeznek, az összeget nem adagolva, hanem egyszerre kéne eljuttatni a vállalkozókhoz. Perlusz László szerint a javaslatcsomag 100-200 ezer vállalkozás megmaradását és fejlődését segítheti, ami több százezer, akár egymillió munkavállaló megélhetését is jelenti.

A javaslatcsomag elemei:

  • Munkaerő megtartás támogatása: a VOSz azt vajasolja, hogy a dolgozói cafetériába épüljön be egy „Energia-zseb”, vagy „Rezsi-zseb”, amellyel a munkáltató adómentesen támogathatja a munkavállalóját. 
  • Szektorsemleges vállalati rezsitámogatás
  • Minden energiaintenzív cég kapja meg a rezsitámogatást
  • Energiaár-plafon
  • Megújuló energia beruházások engedélyezési eljárásainak azonnali gyorsítása
  • Áram-átvételi korlát (50 kW) eltörlése
  • Energiarendszer (hálózati infrastruktúra) modernizálása
  • Energiaközösségek és a gazdasági szereplők közös energia-beruházásainak támogatása
  • Cégek szektorsemleges támogatása
  • Az energiaár-képzési folyamat és a díjrendszer adekvát módosítása
  • Kötbér-kötelezettség eltörlése
  • Rendszeres, intézményesített párbeszéd a kormányzat és a versenygazdaság szereplői között

I Forrás: hrportal.hu

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője