2026. július 2., csütörtök - Ottó

Versenypiaci hírek

Szabálytalankodó influenszerügynökségek kaptak bírságokat

2022-05-19 874

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) együttesen 900 ezer forint bírságot szabott ki három hazai influenszer-ügynökségre, amiért hiányosan teljesítették a jogsértően reklámozott Ask Bongo SMS-játék kapcsán előírt kötelezéseket - közölte a GVH kedden.

A versenyhatóság tavaly májusban 350 milliós bírságot szabott ki egy külföldi cégre az Ask Bongo nevű mobiljáték miatt. A játék ausztrál működtetője burkolt reklámokkal, a költséget elhallgatva igyekezett emelt díjas SMS-ek küldésére bírni gyermekeket.

A GVH az ügyben megállapította három hazai influenszer-ügynökség és egy webtartalomgyártó felelősségét is, de - együttműködésükre tekintettel - bírságolás helyett a jövőbeni jogkövetést elősegítő programokat írt elő számukra.

A GVH a határidő lejártával utóvizsgálat keretében ellenőrizte a vállalkozások számára előírt kötelezettségek teljesítését. Az eljárás azt állapította meg, hogy a négy vállalkozásból hárman késve vagy hiányosan dokumentálva hajtották végre a hatóság által előírt programot. Mivel a kötelezések valamennyi eleme - így a határidők betartása és a megfelelő igazolás - egyformán lényeges a közérdek megfelelő érvényesülése szempontjából, a GVH minden esetben szigorúan ellenőrzi a döntéseiben előírtak pontos és teljes megvalósítását - írták.

A hatóság ennek megfelelően összesen 900 ezer forintos bírságot szabott ki a három cégre: a Bona Extra Kft.-re, a P4R Digital Agency Kft.-re. és a Social Guru Magyarország Kft.-re.

"A jövőbeni jogsértések elkerülését célzó belső szabályozások, megfelelési programok kialakítását és megvalósítását nem csupán vállalni kell, hanem pontosan végre is kell hajtani. A nemzeti versenyhatóság kiemelten védi a gyermekek, a családok, az idős vagy beteg emberek tízezreit" - idézte a közlemény Rigó Csaba Balázst, a GVH elnökét.

I Forrás: infostart.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője