2026. június 8., hétfő - Medárd

Versenypiaci hírek

Hol lesz egérút az építkezőknek?

2022-03-28 712

Az ukrán és orosz importtermékek terén is beszerzési nehézségeket okoz az ukrajnai helyzet, a vasáru és az épületfa behozatalában is fennakadások vannak. Mivel Magyarországon közel ötven százalékos az építőiparban az exportkitettség, ezért nem könnyű alternatív megoldást találni, különös tekintettel, hogy egész Európát érinti az építőanyag-ellátási zavar.

Az ukrajnai háború plusz nehézségeket okoz az építőiparban, amelyet a cégek és a magánszemélyek is megéreznek az építkezéseken. Ukrajna ugyanis jelentős faexportőr, és a szlovák fakitermelés csökkenése következtében (melyről bővebben írtunk: Most kell épületfát venni) elsősorban Ukrajna felől érkezett a keresletet kiszolgáló fenyő fűrészáru.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) elnöke az atvnek adott nyilatkozata szerint háború nélkül március végéig az energiaárak emelkedése miatt 15 százalékos árnövekedést prognosztizáltak az építőanyagok és 8 százalékost a munkadíjak esetében, a háború hatására azonban az építőanyagoknál már most átlagosan 20, a díjtételeknél pedig 10 százaléknál tartunk.

Eközben továbbra is hiány tapasztalható szigetelőanyagok és szerkezetépítő anyagok terén, és mivel a többség igyekszik minél jobb áron minél hamarabb beszerezni az építőanyagokat, ezért folyamatosan erős a kereslet. A szakember arra számít, hogy a körbetartozás jelensége is felerősödik, és a drágulás a kivitelezések lassulásához vezet. Ezt tovább nehezíti a várható finanszírozási problémák kialakulása, különösen, ha a banki feltételek is változnak.

Koji László kiemelte, hogy Magyarországon különösen erős az építőiparban az importtermékek aránya (például az épületfát biztosító fenyő fűrészáru és a vasáru). A fenyő fűrészáru teljes mértékben importtermék, a magyarországi éghajlaton épületfának alkalmatlanok a fák. Ezért az állami intézkedéseket az árak elszabadulásával szemben nem lehet alkalmazni. De az építkezési kedv nő, sőt a CSOK idén kifut. (Erről bővebben, számadatokkal előző cikkünkben foglalkoztunk: Roham indult a lakástámogatások miatt)

A háború miatt azonban egész Európában fennakadások és áruhiány tapasztalható. Ennek megoldására keresik az alternatív lehetőségeket, de kérdés, hol és mikor találnak egérutat az építkezők számára.

I Forrás: fateleptura.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője