2025. november 16., vasárnap - Ödön

Versenypiaci hírek

Egységes európai járványügyi szabályozásra lenne szükség

2021-11-19 467

Szorosabb együttműködésre kérte a tagállamokat a turisztika területén Ujhelyi István EP-képviselő, az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnökeként az immár huszadik alkalommal megrendezett Európai Turizmus Fórumon.

Ujhelyi az online formában megtartott eseményen a többi között azt mondta, hogy az európai oltási kampány egyértelműen sikeres, hiszen az EU polgárainak több mint hetven százaléka megkapta már legalább az első oltását, és a digitális covid-igazolvány rendszerének bevezetése is nagyrészt segített abban, hogy visszatérjünk a megszokott életünkhöz.

A politikus ugyanakkor rámutatott, hogy a beutazási korlátozások egységes szabályozásának hiánya és egyes tagállamok önálló korlátozó intézkedései miatt meglehetősen kiszámíthatatlan az utazás Európában. Hangsúlyozta, hogy míg az uniós elnökséget ellátó Szlovénia a hivatalos Covid-portál szerint vörös zónának minősül, az oltottak mégis érdemi korlátozás nélkül utazhatnak be bármilyen közlekedési útvonalon, addig például Hollandiába vagy épp Franciaországba már ugyanezek az utazók csak külön feltételek teljesülése mellett léphetik át a határt.

„Csak egyetlen példa: miközben Belgium épp home-office-t követel meg mindenkitől, addig az Európai Parlament sokezer munkatársa jövő héten a plenáris idejére átköltözik a franciaországi Strassbourgba. Hogyan akarjuk így visszaépíteni a bizalmat a turizmusban? – fogalmazott Ujhelyi.

Az EP-képviselő szerint közösen meghatározott döntésekre, egyenes és világos üzenetekre van szükség és nem tolerálható, ha egy uniós tagállam előzetes egyeztetés nélkül külön utakon kezd el járni és külön korlátozásokat vezet be.

Ujhelyi az EP szakbizottságának nevében is nyilatkozva egyúttal a turisztikai ágazatnak járó költségvetési források megerősítését szorgalmazta, az Európai Parlament és a szakmai szervezetek hatékonyabb bevonását a kormányzati döntésekbe és egy hosszútávú turisztikai stratégiai kidolgozását a 2030-2050 közötti időszakra.

A politikus kiemelte még, hogy az általa szorgalmazott Európai Egészségügyi Unió mintájára létre kell hozni egy Európai Turizmus Uniót is az ágazat és annak huszonötmillió európai munkavállalója érdekében.

I  Forrás: turizmus.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője