2026. június 30., kedd - Pál

Versenypiaci hírek

Az őrző-védő cégek sem mind tiszták - a NAV is tudja

2021-06-22 682

A bűnszervezet ezzel csaknem egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek, és a piacon is "kedvező helyzetbe került". Egy őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy bevételeit egy strómanok vezette, gyakran váltott fantomcégekből kiépített hálózaton keresztül futtatta át.

A hivatal hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a bűnszervezet ezzel csaknem egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek, és a piacon is kedvezőbb helyzetbe került versenytársaival szemben.

A bűnbanda tagjainak elfogásában a budapesti nyomozók munkáját járőrök, revizorok, IT-szakemberek, a MERKUR bevetési egység és a Terrorelhárítási Központ is segítette. Az akcióban részt vevő mintegy 200 ember 105 helyszínen tartott kutatást, amelynek során egy 76 millió forint értékű autót, muzeális jellegű autókat és egy kishajót is foglaltak, valamint körülbelül 120 milliós bankszámlavagyont és 170 millió forint értékben hat ingatlant zároltak - ismertették.

Hozzátették: a bűnszervezet irányítóinál éles lőszereket és lőfegyvereket is találtak, néhányat csőre töltve.

A nyomozók különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt 16 embert gyanúsítottként hallgattak ki, a bíróság a bűnbanda négy irányítójának letartóztatását már el is rendelte - olvasható a közleményben.

 

(Forrás: infostart.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője